Stella Kiriakídisz ciprusi politikust választotta elnökének tegnapi strasbourgi ülésén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) az előző héten lemondott korábbi elnök, Pedro Agramunt helyére.
Kiriakídisz a strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló szervezet közgyűlésének harmadik női, sorban a 30. elnöke lesz. A közgyűlés néppárti frakciója politikusának megbízatása a 2018. január 22–26. között esedékes ülésig szól, ugyanis a jövő év elején tervezett tanácskozáson minden bizottsági és közgyűlési tisztséget az Európa Tanács megújít.
A politikus elmondta, megválasztása a parlamenti közgyűlés életének nehéz időszakára esik. Megkérdőjeleződött hitelessége és feddhetetlensége, ami az Európa Tanács intézményei átláthatóságának és becsületének megkérdőjelezéséhez vezetett. Mindezek kihívást és még nagyobb felelősséget jelentenek mind a közgyűlés, mind újonnan megválasztott elnöke számára – mondta. Kijelentette, jelölése kizárólag a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság iránti elköteleződéséből eredt. A rendelkezésére álló hónapokban a nyugalom helyreállításán, az egyetértés, a hitelesség és az egység megteremtésén fog dolgozni, továbbá fáradhatatlanul és nyíltan küzd a korrupció ellen – húzta alá.
Stella Kiriakídisz klinikai szakpszichológus, a Demokrata Tömörülés alelnöke 1956-ban született a ciprusi Nicosiában. 1979 és 2006 között a ciprusi Egészségügyi Minisztériumban a gyermek- és serdülőkori pszichiátria feladatkörével foglalkozott. 2006-ban parlamenti képviselővé választották, ahol az Egészségügyi, a Külügyi és Európai Ügyek Bizottságának tagja volt.