A magyar labdarúgó-válogatott silány játékkal hozta a kötelezőt, és 1–0-ra legyőzte a Feröer-szigetek csapatát a Groupama Arénában a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, 10. fordulójában, így a B-csoport harmadik helyén zárt.
A mérkőzés első játékrészében enyhe hazai fölény érződött, de veszélyes helyzetig nem jutottak a Bernd Storck irányította labdarúgók, amit a közönség többször is kritikával illetett. A második félidő első felében szélső beadásokkal kísérleteztek a magyarok, de ezúttal sem voltak közel a gólszerzéshez. Húsz perccel a mérkőzés vége előtt a vendégek több helyzetet is kidolgoztak, de ezek néhány centivel elkerülték Gulácsi kapuját. A hajrában a házigazdák próbálták nyomás alatt tartani a vendégek védelmét, majd a csereként beálló Böde Dániel a 81. percben egy szögletet követően bepöckölte a labdát a hálóba, ezzel beállítva a végeredményt.
Portugália 2–0-ra győzött a vendég Svájc ellen, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a B-csoport első helyén zárt, vagyis kiharcolta a részvételi jogot a jövő évi oroszországi világbajnokságra, viszont a második svájciak pótselejtezőn még kvalifikálhatják magukat.
A 10. forduló keddi eredményei:
* A-csoport: Luxemburg–Bulgária 1–1, Hollandia–Svédország 2–0, Franciaország–Fehéroroszország 2–1. A csoport végeredménye: 1. Franciaország 23 pont, 2. Svédország 19 (26–9), 3. Hollandia 19 (21–12), 4. Bulgária 13, 5. Luxemburg 6, 6. Fehéroroszország 5.
* B-csoport: Portugália–Svájc 2–0 (gólszerzők: Djourou 41. – öngól, Andre Silva 57.), Lettország–Andorra 4–0 (gólszerzők: Ikaunieks 11., 63., Sabala 19., 59.). A csoport végeredménye: 1. Portugália 27 pont (32–4), 2. Svájc 27 (23–7), 3. Magyarország 13, 4. Feröer-szigetek 9, 5. Lettország 7, 6. Andorra 4.
* H-csoport: Észtország–Bosznia-Hercegovina 1–2, Belgium–Ciprus 4–0, Görögország–Gibraltár 4–0. A csoport végeredménye: 1. Belgium 28 pont, 2. Görögország 19, 3. Bosznia-Hercegovina 17, 4. Észtország 11, 5. Ciprus 10., 6. Gibraltár 0. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.