Egy hozzám nagyon-nagyon közel álló „felebarátomnak” ezt mondta a pro­fesszor a kemoterápia megkezdése előtt. És e szerint élték eddigi életüket testi-lelki jó barátaim is, akiket csak élő csodaként emlegettünk, ahogy a feldolgozhatatlant feldolgozva élvezték minden maradék közös napjuk minden percének minden gyümölcsét. Ők mindannyian tudták, hogy a carpe diem azt jelenti, hogy használd ki az adott napban rejlő lehetőségeket, és nem azt, hogy másokra és magadra tekintet nélkül, a holnappal egyáltalán nem törődő botor vadként rohanj és öklelj a világban, feléld az erőforrásaidat, és ne foglalkozz a jövővel. Mert egyszer élsz ugyan, de nem mindegy, hogyan, és meddig.
Jó dolog tehát a carpe diem, de csak akkor valóban pozitív a hatása, ha a jelen mellett megjelenik a múlt és a jövő is. „Mert milyen lenne az élet, ha csak a jelen létezne. Ha nem lenne tapasztalat, és nem lenne tervszerűség sem. Ha a pillanatnyi vágyak és érzések vezérelnének minket, ha csak a ma lenne a fókuszban. Nem törődnénk sem az előzményekkel, sem a következményekkel.” Miért is olyan vágyott dolog csak a jelenben élni? Mert valójában a szorongásmentességre vágyunk – írja egy pszichológus. Szerinte „a szorongás félelem, melynek megértése egy életen át tart, a vele való békés együttélés kulcsa, hogy bedolgozzuk, befogadjuk a mindennapi életünkbe. A szorongás sokszor nem gondolatok formájában jön elő, hanem testi tünetek mögé bújik. Mivel ez kellemetlen, mindent megteszünk, hogy leküzdjük. De eltüntetni sosem hagyja magát, mert akkor megszűnne a létezés értelme is, hiszen a szorongás energiája maga a félelem a megszűnéstől. Ez sok esetben segít abban, hogy a veszélyes helyzeteket elkerüljük, energiát ad ahhoz, hogy megoldjunk egy-egy konfliktust.”
Visszatérve a címbeli szólásra, az élj a mának tulajdonképpen egy romboló félrefordítás, mert a helyes valójában az „élj a mában!” Apró eltérésnek tűnik, mégis óriási különbséget rejt. Ha valaki csak a mának él, az tagadja a holnapot, nem törődik vele. Horatius szerint az ember szenvedésének forrásai, hogy olyan dolgokra vágyakoznak, amiket el nem érhetnek, és olyan bajokat akarnak elkerülni, amik elkerülhetetlenek. A holnap nincs a hatalmunkban, egyedül a most az, amit irányítani tudunk, amiről dönthetünk, a többi csak reménység. De ez a pillanatban élés sokkal több (meg sokkal nehezebb), mint a gyönyörök hajszolása. Ez azonban nem a holnap elutasítása. A kulcs itt az ember jelenben való léte és a jövőben élése közt található. Mindez arra ösztönöz, hogy a légy készen: tegyél meg mindent, ami szükséges, és lehetséges. A pillanatra figyelj, mert az a tiéd.
Carpe diem! Ez a mondat nem az élet léha élvezetére buzdít bennünket tehát, hanem sokkal inkább arra, hogy kihasználjuk a lehetőségeket. Például a találkozásokét. Azt, hogy ne bánkódjunk később se, hogy valamit elmulasztottunk. Akik már nincsenek közöttünk, azok lelkét a temetőben simogathatjuk meg. De akik élnek, azokkal még itt élhetjük meg, együtt a lehetséges perceket. Mert nem tudhatjuk, kinek mennyi adatik.