Kétnapos ünnepi programsorozattal emlékeztek meg szerdán és csütörtökön az isztambuli magyarok II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem török földre lépésének 300. évfordulójáról.
Az ünnepi programot szerdán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg, aki a Rákóczi 300 című nemzetközi tudományos konferencián mondott beszédet. Mint Potápi az MTI-nek elmondta, felszólalásában felidézte, hogy a törökök 1717-ben királyokat megillető fogadtatásban részesítették Rákóczit, és 18 éven keresztül menedéket nyújtottak neki, miközben tetteiről odahaza sokáig még beszélni sem volt szabad, a császári erők ki akarták törölni őt a magyar nemzet emlékezetéből. „Amikor a haza idegenek kezébe került, akkor a felszabadulás reményét és a magyar szabadság lángját török földön őrizték” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a törökök nem engedték, hogy II. Rákóczi Ferenc isztambuli és rodostói (tekirdagi) éveinek emlékét elfedje az idő, és mindaddig őrizték a fejedelem földi maradványait, míg azok 1906-ban békében hazatérhettek szülőföldjére, amely akkor még a Magyar Királysághoz tartozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.