A Kézdivásárhelyi SE huszonegy góllal (17–38) maradt alul a vendég Râmnicu Vâlcea csapatával szemben a női A-osztályos kézilabda-bajnokság hétközi, 4. fordulójában. A sérüléshullám miatt a céhes városiak az újonc Vâlcea megyeiek ellen több játékosukat is elveszítették, így emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.
Voloncs Júlia után Mátis Zita is kidőlt, a csapat húzóembere vádlisérülés miatt néhány hétig kényszerpihenőn lesz, de kisebb problémák miatt Mátis Henrietta sem állhatott Jakabos István edző rendelkezésére a szerdai meccsen. A mérkőzés közben lesérült Dobra Anett, Kovács Ágota és Mátis Zsuzsa is, így a kispad rövidsége miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót a kézdivásárhelyi együttes. Az első játékrészben mindössze 6 gólt szereztek a házigazdák, viszont az oltyánok 21 alkalommal voltak eredményesek, így a folytatásban már nem volt kérdés a három pont sorsa. Szünet után Bardócz Emőke próbálta csökkenteni a hazaiak hátrányát, de védelemben nem tudták semlegesíteni az ellenfél átlövőit és beállóját, így sima vereséget szenvedtek. A kézdivásárhelyi csapat a sérülések miatt a hétvégi mérkőzését elhalasztotta, így kedden utaznak Nagybányára, ahol a veretlen éllovas Minaur lesz az ellenfelük.
A-osztályos kézilabda-bajnokság, 4. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Râmnicu Vâlcea 17–38 (6–21). Kézdivásárhely, városi sportcsarnok, mintegy 150 néző. Vezette: A. Moldovan és M. Stan (mindketten Maros megyéből). KSE: Rofel–Motoc 4/2, Chirvase 3, Kovács 1, Bardócz 7/3, Dobra, Mátis Zs. 2 (játszott még: Fülöp–Nagy, Opra). Rm. Vâlcea: Ciucă–Vâlcan 1/1, Bălăcean 3, Marin 7, Necula, Stamin 5/1, Neacşu 11 (játszott még: Dugheru, Matei 1, Mincu 1, Şchiopu, Moroianu 7, Ciuci 2). Büntetőpercek: 6–7. Hétméteresek: 6–4 (értékesítve: 5–2).
További eredmények: Székelyudvarhely–Nagyvárad 31–37, Marosvásárhelyi Olimpic–Argeş 32–25, Kisjenői Körös–Temesvári CSU 35–31, Mioveni–Brassói Korona 31–19, Temesvári SCM–Marosvásárhelyi Mureşul 32–26, Resicabánya–Nagybányai Minaur 19–28. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.