A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK dzsudokái egy ezüst-, két bronzéremmel és két hetedik helyezéssel zárták a vasárnap Ploieşti-en megtartott U11–13–15-ös földharc országos bajnokságot. Veres László edző erre a megmérettetésre hét tanítványát nevezte.
A legkisebbek között, azaz az U11-es korosztályban és a 34 kg-os súlycsoportban András Benedek a hetedik lett. Az U13-asok között és az 52 kg-ban küzdő Balogh Hanna bronzot szerzett, míg az 50 kg-osok viadalában Deák Roland döntőt veszítve ezüstéremmel zárt. Az U15-ben Baricz Örs a 38 kg-os küzdelmét harmadikként fejezte be, míg az 55 kg-os Vida Tamás hetedik volt. A csapat másik két tagja – Kocsis István és Andra Norocea – helyezés nélkül zárt.
A céhes városbéli csapat sportolói két fronton küzdöttek a hétvégén, hiszen a sportklub másik hét cselgáncsozója Czifra Attila irányítása alatt az ausztriai Welsben vendégeskedett, ahol egy nemzetközi gyerekversenyen vett részt. Eredményeik: S 2006-os korcsoportban: Barbócz Mátyás (34 kg) első, Nagy Róbert (34) hetedik, Aracsi Ákos (42 kg) első, Szima Tamás (46 kg) második, Borcsa Félix Lehel (+50) első hely S 2005-ösöknél: Vidi Zsolt (38 kg) ötödik hely. Továbbá Marthi Áron nem ért el helyezést a megmérettetésen, amelyen hét ország képviseltette magát. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.