Ma 17 órától a rangsor 13. helyén álló Kézdivásárhelyi SE a listavezető Nagybányai Minaur vendége lesz a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 5. fordulójában. A céhes városi csapatból az előző fordulóban több játékos is lesérült, ezért halasztották néhány napot a mérkőzést.
Az előző játéknapon a Râmnicu Vâlcea együttesét fogadta a Jakabos István irányította alakulat, ahol Mátis Zita, a csapat húzóembere vádlisérülést szenvedett, ezért néhány hétig kényszerpihenőn lesz, viszont Mátis Henrietta, Dobra Anett, Kovács Ágota és Mátis Zsuzsa már bevethető a Minaur elleni mérkőzésen. A kézdivásárhelyi csapat a Vâlcea megyeiek ellen a kispad rövidsége miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót, így harmadik vereségét is elszenvedte az idényben (17–38). Ezzel ellentétben a bajnokság egyetlen veretlen csapata, a Nagybányai Minaur 28–19 arányban nyert a Resicabánya vendégeként, így a maximálisan begyűjthető 12 ponttal az élen áll. A feljutási reményeket dédelgető, erős játékoskerettel rendelkező nagybányaiak gólarány tekintetében (+44) is jobban állnak a felső-háromszékieknél, akik az eddigi négy mérkőzésükön 91 gólt dobtak és 135 találatot kaptak. Nehéz találkozó előtt állnak a lányok, akik a csapat gólgyárosa, Mátis Zita nélkül próbálnak helytállni Nagybányán. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.