Diszkrét beavatkozása során azonban Klaus Iohannis rávilágított még egy igen fontos vetületére a romániai közélet egészét érintő hatalmi harcnak, éspedig Románia külpolitikai irányultságára. Az SZDP-n belüli háború folytán nagyobb nyilvánosságot kapott az államelnök azon kijelentése, amellyel gyakorlatilag kiállt a kormányfő mellett, és a kormányzás elveszítésével fenyegette Dragneáékat, pedig ennél fontosabb a külpolitikáról szóló megjegyzése, amelyben egyértelműsítette: Románia nem akar közeledni a visegrádi négyekhez, inkább az Európai Unió kemény magjához akar tartozni.
Nyilatkozata nem meglepő, régóta ismert, hogy az államelnök és a mögötte álló erők a nyugati nagyhatalmakkal való kapcsolat szorosabbra fűzésében, a Brüsszelből, Berlinből, Párizsból vagy éppen Washingtonból érkező parancsok feltétel nélküli végrehajtásában látják biztosítottnak az ország fejlődését. A kormányzó Szociáldemokrata Párt és a koalíciós társ liberális-demokrata alakulat vezető politikusai azonban az elmúlt időszakban felvetették a V4-ekhez való közeledés szükségességét, s bár Bukarest külpolitikai döntéseiben az államelnök a meghatározó, Theodor Meleşcanu külügyminiszter hajlani látszott a közép-európai államokkal való együttműködésre, tegnap is magyar, szlovák, cseh kollégájával, továbbá a horvát, szlovén és bolgár külügyminiszterrel közösen vett részt egy találkozón a brit diplomácia vezetőjével. A román jobboldali sajtó jelentős része azonnal meg is kongatta a vészharangot a külpolitikai nyitás kapcsán: természetesen a magyar veszéllyel és Putyinnal riogatott. Ez rá is világít a romániai közélet egyik paradoxonára: arra, hogy a magát Európa- és Nyugat-barátnak valló erők ugyanannyira idegengyűlölők és magyarellenesek, mint azok, amelyeket retrográd nacionalizmussal vádolnak. (E tekintetben hasonló a helyzet az ukrajnaival, ahol éppen az Európai Unióhoz való közeledést hirdetők fogadtak el egy súlyosan kisebbségellenes, a sztálini időket idéző oktatási törvényt.)
Pedig nem kell nagy geopolitikai stratégának lenni ahhoz, hogy belássuk, csak az ország kárára lehet, ha Románia végül kimarad az amúgy szinte szükségszerű kelet-közép-európai térségi együttműködésből, az egyre erősebbé váló visegrádi szövetség köré csoportosuló államok köréből. Az EU kemény magjához igyekvő, a visegrádi országokhoz való közeledést elutasító román államhatalom ezzel voltaképpen a földrajzi, társadalmi, gazdasági realitásokat akarja átírni, hiszen Románia mégiscsak kelet-európai állam. Márpedig, ha például a történelmet sikerült is átírniuk – a nemzetállami homogenizáló törekvéseknek alárendelve –, a földrajzi valóságot azért mégiscsak nehezebb lesz megváltoztatni: a Duna a törtető román politikusok kedvéért sem fogja megváltoztatni folyását.