A legújabb nacionalista habverést a román sajtó is táplálja, hizlalja, és így jutottunk odáig, hogy az ország legmagasabb fórumán meghallgatni, végiggondolni sem akarja senki másfél millió polgár óhaját.
Szomorú és dühítő is ez a helyzet: a nemzetiségi elnyomásban, a zsidók, németek kiárusításában, a kisebb létszámú etnikai közösségek beolvasztásában jeleskedő kommunista rendszer örökségét továbbvivő szociáldemokratáktól várjuk annak törvényi elismerését, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok a szülőföldünkön; attól a párttól, amelynek egyetlen vezérelve a hatalom gyakorlásához való korlátlan és zavartalan hozzáférés, és amely csak ezért a szent célért szavaz meg bármit is, tekintet nélkül arra, hogy kit gázol el. Mit nekik nemzetiségi jogok, mikor a fejük fölött ott lebeg a börtönbüntetés réme? Számunkra azonban inkább az a kérdés, hogy amennyiben az RMDSZ tényleg jogállamot, valódi demokráciát akar – mert ugyebár ez szavatolná mindennél jobban az erdélyi magyarság megmaradását – , szabad-e ilyen szövetséges mellé szegődnie? Pusztán azért, mert a jelenlegi ellenzék – szégyenére – hiányzó országjavító elképzeléseit magyarellenességgel próbálja takargatni, még nem kellene a legkorruptabb táborhoz törleszkedni: nagy ára van egy-egy „engedménynek”, ami legtöbbször úgyis csak ígéret marad. Van talán előrelépés a kisebbségi jogok terén az elmúlt évtizedben? Visszalépés annál több... Az SZDP-nek megszavazott jogszabályok azonban hatnak, és mindenkit ütnek, ami nem tesz jót az RMDSZ megítélésének: a kilencvenes években még elvszerűségéért és szakértelméért megsüvegelt magyar érdekképviselet ma egy ide-oda csapódó, haszonleső, zsaroló kis pártocskának látszik a román közvélemény, és nem csak a teleormani választók, hanem nyitottabb, józanabb elmék előtt is. Ez pedig azokban a körökben sem emeli a magyarok iránti jóindulatot, ahonnan megértést és segítséget remélhetünk közösségi gondjaink rendezéséhez.
Nem titok, a gyengülő SZDP olyan törvények megszavazásakor is számít az RMDSZ-re, amelyek célja az ország (és benne a magyarság) számára hátrányos visszarendeződés, a szövetség vezetőinek tehát azt kellene megfontolniuk, hogy ilyen áron kell-e nekünk március 15-ei szabadnap? Hiszen eddig is ünnepeltünk, és nem csupán a Székelyföldön, a szórványban is elért a koszorúzásra, megemlékezésre, esti előadásra, akár szabadnapot is vehetett ki, aki ezt fontosnak tartotta. Hosszú távon valószínűleg célravezetőbb lenne az erkölcsi hitel visszanyerésén, újjáépítésén dolgozni – mármint ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek.