Több mint kétmillió lej értékű finanszírozási szerződést írt alá a napokban a fejlesztési minisztériummal Barátos község polgármestere. Tánczos Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, a 2,2 milliárd lejt – melyből önrész csupán 100 ezer lej – a helyi Bibó József Általános Iskolára költhetik. Nem csak felújításról van szó, a pénzből bővítésekre, felszerelésekre is jut.
Az iskola mindkét épületét érinti a nagyszabású munka. A régi tanoda esetében van a legnagyobb szükség a beavatkozásra, pillanatnyilag használhatatlan, veszélyt jelent a körülötte mozgókra. Megújul a tetőzete, nyílászárókat cserélnek, bevezetik a központi fűtést, mosdókat építenek – adta a jó hírt a polgármester. Az új épületet megtoldják egy teremmel, ide informatikalabort rendeznek be, a pályázatból húsz számítógépet is vásárolnak. Új kazánház is épül vadonatúj kazánnal, mely mindkét épületet kiszolgálja majd. Itt is renoválják a tetőt, új nyílászárókat szerelnek, szigetelnek, fürdők, mosdók létesülnek. 140 gyereknek lesz új padja, asztala. A munkálat után a tűzvédelmi engedélyt is megkaphatja az iskola. Mi több, az iskola külső terei is új köntöst kapnak – ecsetelte Tánczos.
Pillanatnyilag a közbeszerzési eljárás elindítása a legfontosabb, a községvezető reméli, a tél folyamán a kiválasztott kivitelezővel is szerződést köthetnek. A tulajdonképpeni munka tavasszal indulhat – hacsak az elektronikus licit vesztes résztvevői meg nem fellebbezik az eredményt, ami akár komoly időeltolódást is eredményezhet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.