Csaknem 8 millió euró kárt okozott az egyik legrégebbi turisztikai ügynökség, az Omnia Turism csődje – jelentette be Mircea Titus Dobre idegenforgalmi miniszter.
Az 1991-ben alapított cég rendkívül népszerű kedvezményeket adott ügyfeleinek, a turisták az idei év hátralevő részére 433 ezer euró értékű üdülési csomagot fizettek ki előre. A jövő évre is számos foglalás volt, a már kifizetett csomagok értéke eléri a 7,5 millió eurót – közölte a miniszter. Az Omnia Turism csődje a rendszerváltozás óta a legnagyobb károkozásnak számít az idegenforgalomban. A cég számláit zárolták, a tulajdonos hétfőn öngyilkos lett, és nagyon kevés az esélye annak, hogy a turisták kártérítésben részesülnek.
A hatóságok egyelőre nem közölték, mi okozta a csődöt, de az idegenforgalomban dolgozók tudni vélik, hogy a tulajdonos saját célokra használta vállalkozása pénzét, amelynek nagy részét elvesztette, és emiatt lett öngyilkos.
A miniszter azt tanácsolta a turistáknak, ne menjenek üdülni még akkor sem, ha a repülőjegyük ki van fizetve, hiszen a cég számláin mindössze 30 ezer euró van, és a szállásuk nincs kifizetve. Jelenleg 244 turista tölti üdülését külföldön az Omnia révén, egy részük úgy döntött, hogy ők maguk fizetik ki a szállást, mikor a helyszínen szembesültek azzal, hogy a szállodai költségük nincs rendezve.