Ezrek tüntettek Bukarestben

2017. október 20., péntek, Belföld

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett tegnap Bukarestben, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
 

 

Az egészségügyi dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet által szervezett akción mintegy hét-nyolcezren vettek részt. A tiltakozó megmozdulás az egészségügyi minisztérium közelében kezdődött, a résztvevők később a kormány épülete elé vonultak. Azt kérték a kormánytól, hogy törölje az egészségügyben alkalmazott különböző pótlékok 30 százalékban való korlátozását, módosítsa a tavaly elfogadott bérezési törvény rendelkezéseit, és március 1-jétől valamennyi egészségügyi alkalmazott esetében alkalmazza a tervezett béremeléseket, hogy szűnjenek meg az igazságtalan bérezési különbségek a rendszeren belül. Amiatt is elégedetlenek, hogy a kormány meg akarja emelni az orvosok kötelező pótügyeleteinek a számát. Kérik még, hogy 2018-ban egész évben kapjanak ebédjegyet az egészségügyben dolgozók.
Követelik továbbá, hogy a kabinet ne változtassa meg a társadalombiztosítási rendszert, ugyanis a járulékok fizetését át akarják hárítani teljes egészében a munkavállalókra. A tiltakozók szerint a tervezett intézkedés lényegében eltörölné a korábban számukra megítélt 25 százalékos béremelést.
A Sanitas a tegnapi megmozdulás eredményétől függően dönthet arról, hogy általános sztrájkot hirdet vagy sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-10-20: Nemzet-nemzetiség - Tófalvi Zoltán:

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)

A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
2017-10-20: Belföld - :

Románia kiáll Spanyolország területi épsége mellett

Románia határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – közölte a madridi tiltás ellenére megszervezett katalán függetlenségi népszavazásra utalva a román elnöki hivatal, miután Klaus Iohannis államfő szerdán fogadta Alfonso Dastis Quecedo spanyol külügyminisztert.