VIII. Székelyföld Napok
ELŐADÁS. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson Londonban tartott előadását mutatja be dr. Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa ma 18 órától Bereckben a művelődési központban.
MÚZEUMPEDAGÓGIA. A házilaska útja és múzeumpedagógiai tevékenység ma 9 órától Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumban; 10 órától Kisbaconban a Közösségi Házban és a vízi malomnál A házikenyér útja – interaktív foglalkozás diákoknak.
„TÁNCOLÓ SZÉKELYFÖLD” PROGRAM: ma 18 órától Bardocon a művelődési házban, szombaton 18 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, vasárnap 16 órától Vargyason a művelődési házban a Százlábú Néptáncegyüttes és a Harai zenekar előadása.
TÁNC. Ma 19 órától Bölönben a Pózna vendéglőben a nyírteleki Asszonykórus, a néptáncegyüttes és a bölöni Kék Virág néptáncegyüttes előadásai.
DOKUMENTUMFILM. Kézdivásárhelyen ma 18 órától a művelődési házban filmvetítés a Kovászna Megyei Művelődési Központ dokumentumfilmjeiből.
SZÍNJÁTSZÁS. Kisbaconban ma 20 órától a művelődési házban, szombaton 20 órától Illyefalván a művelődési házban a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Ház Vigyorgók színtársulata lép fel.
ZENE. Az orbaiszéki egyházi kórusok hatodik találkozóját szombaton 10 órától a papolci református templomban tartják.
Honlap: www.szekelyfoldnapok.ro
Színház
M STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi magyar mozgásszínház ma 19 órától a Romeo & Julia című előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban. Rendező-koreográfus: Uray Péter. Az előadásra érvényesek az Ábel-bérletek.
PLAYBACK (IMPROVIZÁCIÓS) SZÍNHÁZI EST SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Az előadás címe: Belemerülés – grafika, playback, haiku. Az est folyamán a nézők által mesélt történetek kerülnek visszajátszásra. Egy időben készül a rajz, születik meg a haiku és jelenik meg a történet a színpadon szombaton 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szervező a Panta Rhei Egyesület. A belépés díjtalan.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) mai programja: 18.15-től Anyám! (pszichothriller); 18.30-tól Űrvihar (akció); 20.45-től Szárnyas fejvadász 2049 (sci-fi); 20.45-től A négyzet (filmdráma).
Hitvilág
CSERKÉSZET. Megkezdődtek a foglalkozások a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Ma 17 órától még fogadnak gyermekeket, akik rendszeresen szeretnének járni cserkészetre, és elsajátítani ezt a több mint százéves, a világ minden részén elterjedt ifjúsági életformát.
FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián szombaton 10 és 12 óra között várják a hittanosokat, valamint a nyári tábor résztvevőit közös foglalkozásra. Lesz rózsafüzér-készítés, kifestő, ének, játék, filmvetítés. Az együtt készített rózsafüzéreket Kovács Károly tisztelendő megáldja, majd egy tizedet közösen imádkoznak. Minden kis- és nagy iskolást várnak.
HÁRMAS ÜNNEP KOVÁSZNÁN. Szombaton a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis keresztutat végez A magzat keresztútja-emlékparkban 15.30–16-ig, majd a rövid ismertető után Tamás József püspök szabadtéri oltár- és kápolnaszentelést végez. * A kovásznai hívek és a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend közös ajándékaként 17 órakor a püspök felavatja a római katolikus templom kertjében néhai Kovács Gábor plébános mellszobrát (1944–2016). * A katolikus templomban a harmadik szombati Mária-áhítat első évfordulóján a püspök szentmisét mutat be a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulója tiszteletére.
SZERETETVENDÉGSÉG. A sepsiszentgyörgyi unitárius nőszövetség vasárnap 16 órától szeretetvendégséget szervez az egyház tanácstermében. Meghívott előadó Márk Attila, aki Az egyházközség néma tanúi címmel tart előadást.
Kiállítás
TEXTILKIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓ. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 17 órakor textilkiállítás nyílik Kelim hímzések címmel a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjainak alkotásaiból. Megnyitja Gábor Éva, a kör vezetője.
Őszi retróparádé
Szombaton Sepsiszentgyörgy főterén kerül sor a Román Retromobil Klub szervezésében a régi autók, motorkerékpárok őszi mustrájára. A kiállítás 10–13 óráig látogatható, 13 órakor a veterán járművek városbeli tiszteletköre zárja a rendezvényt.
Képernyő
BRASSAÏ MAGYAR ADÁS az Erdély TV-ben ma 14.30 órától (az RTT-n vasárnap 9-től, hétfőn 8-tól, kedden 22-től ismétlés): Lapszemle. Események-rendezvények. Könyvbemutatók: Tuzson Edit, Gál Andrea, Puskás Attila. Árpád-fej emlékmű. I. Magyar Színházfesztivál. Az adás elérhető a www.brassaimagyaradas.ro honlapon és a BRASSAÏ TV Facebook-oldalán is.
Kirándulás
A HÁROMSZÉKI EKE szombaton Dénes István-emléktúrát szervez kiskocsikkal a Vargyasi-szorosba. Indulás 8 órakor a Sugás Áruháztól. Megemlékezés az Orbán Balázs-barlangnál 14 órakor, majd szalonnasütés. Túravezető Dukrét Lajos.
GOMBÁSZTÚRA. Árkos község önkormányzata és a László Kálmán Gombászegyesület meghívja az érdeklődőket az árkosi falunap és szüreti bál keretében szervezett gomba- és helyismereti kirándulásra. Túravezető Zoltán Sándor gombaszakértő. Indulás reggel 8 órakor az árkosi községháza elől.
Zene
KEZDŐDIK A SZIMFONIKUS ZENEI ÉVAD. Sepsiszentgyörgyön ma 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a Brassói Filharmónia szimfonikus hangversenyével rajtol az idei évad. Karmester Gheorghe Costin, szólista Florin Ionescu. Az előadásra érvényesek a hangversenybérletek, amelyek megvásárolhatóak a városi kulturális szervezőirodában.
III. FELSŐ-HÁROMSZÉKI római katolikus gyermekszkólák és kórusok találkozója lesz szombaton 11.30-tól a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomban. Fellép a Boldog Özséb, a kovásznai, kézdiszentléleki, valamint a nyujtódi és a kézdikővári templomi gyermekkórus.
VOX HUMANA. A sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban szombaton 18.30-tól a Vox Humana kamarakórus alapításának 45. évfordulóját ünnepli. Az ünnepi hangversenyen fellép a Pro Musica kamarakórus (karnagy: Sipos Zoltán), a Cantus kamarakórus (karnagy: Fórika Balázs), a budapesti Stella kamarakórus (karnagy: Zongor Attila) és a Vox Humana kamarakórus (karnagy: Szilágyi Zsolt Herbert).
AZ AUDIOPHILE CLUB szervezésében dzsessz- és blueskoncert lesz szombaton 21 órától a sepsiszentgyörgyi Bistróban.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Stadion utcai Szemerja (telefon: 0267 313 942, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), szombaton és vasárnap a Sport utcai 4-es Galenus (telefon: 0367 800 011, a Kaufland programja szerint); Kézdivásárhelyen hétvégén a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015); hétfőtől a Gábor Áron utcai I-es Ambrózia (telefon: 0267 360 608); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Hermann (0745 822 449, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Sepsibesenyőn ma és a jövő héten hétköznap naponta 8–15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
ÁLLÁSBÖRZE SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Pályakezdő munkakeresőknek (és nem csak) szerveznek állásbörzét ma 9.30-tól Sepsiszentgyörgyön a Park Turisztikai Komplexumban (Gábor Áron utca 12–14. szám). A rendezvényen tájékozódni lehet a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség által nyújtott szolgáltatásokról.
DOFE-PROGRAM KÉZDIVÁSÁRHELYEN. A Turulmadár Ifjúsági Iroda ma 17 órától Kézdivásárhelyen bemutatja a DOFE (The Duke of Edinburgh’s International Award) fiataloknak szóló nemzetközi személyiségfejlesztő programot.
KALENDÁRIUM BARÓTON. Ma 18 órától Baróton az Erdővidék Múzeumában a Jeles napok-sorozat témája Mindszent hava/őszhó/magvető hava. A találkozón az októberi jeles napokat elevenítik fel, kiemelten Orsolya napját, összpontosítva a szüretre és a kukoricafosztásra, valamint az ezek szokásrendjébe beilleszkedő hiedelmekre, szokásokra. Házigazda Hoffmann Edit muzeológus.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.