Több mint ötszáz elítélt került szabadlábra tegnap, a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatálybalépésének napján, és további, mintegy másfél ezer szabadulása várható a következő napokban – közölték a hazai hírforrások.
A büntetés-végrehajtási intézetekből csütörtök éjfélig távozók pontos számát (529) Teodor Toader igazságügyi miniszter tette közzé, hozzáfűzve, hogy őt is meglepte, milyen sok elítéltet érintett a jogszabály. További 3350 elítélt jogosulttá vált, hogy feltételes szabadlábra helyezését kérvényezze. A parlament tavasszal fogadta el a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvényt, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal csökkenti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra vagy egyéb szempontból nem megfelelőek a büntetés-végrehajtás körülményei. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) eddig több mint ötszáz romániai panaszosnak ítélt meg kártérítést, a börtönökben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkét.
A román börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy – az EJEB szabványainak megfelelően – minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely. A Pro TV értesülései szerint a hétvégén további 1500 elítélt fog kilépni a hazai börtönök kapuin. Az Adevărul portálnak nyilatkozva Sorin Dumitraşcu, a büntetés-végrehajtási intézetek országos vezérigazgatóságának volt vezetője úgy vélekedett, hogy a most szabadult elítéltek nyolcvan százaléka egy éven belül visszaesik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.