SzentivánlaborfalvaHa az ének az élet dala

2017. október 24., kedd, Közélet

A Szentivánlaborfalván elhangzott tizenegy kórus és dalkör műsora nem lehetett más, mint az élet dala, idegenből érkezők hangsúlyozták: Háromszéken, itt, a Kárpátok kanyarulatában nagyon szeretnek énekelni az emberek örömükben is, bánatukban is. „Az ének gyógyít, az ének vigasztal minket. Kisgyerekkorunkban, ha elestünk, vér csöppent sebünkből, édesanyánk énekkel gyógyított meg, belefelejtettünk a fájdalomba” – hangsúlyozta beszédében Székely Kinga Réka, az unitárius egyház hitéleti és missziói előadó tanácsosa.

Zsúfolásig megtelt az unitárius templom. Lobogókkal vonultak be a kórusok. A 138. ősi zsoltár üzenetére emlékeztette az énekesek seregét imájában Buzogány-Csoma István vendégfogadó szentivánlaborfalvi unitárius lelkész. Az együtt éneklés öröméről szólt Török István egyházköri esperes. Az éneklés önkifejezési forma és megkülönböztetett fontosságú közösségformáló erő – hangsúlyozta köszöntőbeszédében. Felsorakozott a helybeli Laborfalvi Róza Nőszövetség kórusa és a Székely István Dalkör, az árkosi Régeni Áron Dalárda, a Felsőrákosi Nőszövetség Kórusa, a vargyasi Dávid Ferenc Dalárda, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Dalárda, az olthévízi vegyes dalárda, a Brassói Unitárius Vegyes Kar, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, jelenlétével megtisztelte a találkozót a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub énekkara és a kökösi Harmónia vegyes kar is. Szakavatott karmesterek munkája nyomán az egyházi és istenes énekek igen változatos darabjait hallhattuk hazai és külföldi jeles szerzők műveiből. Elhangzott Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Bartók országából vagyunk szerzeménye. Október lévén, helyénvaló volt Az aradi tizenhárom éneke. Felhangzottak református egyházi énekek, Franz Schubert Szent az Isten című szerzeménye. A közönséghez közel állt Szotyori-Nagy József–Losonczy László Adjon Isten a magyarnak... kórusszáma, de hallhattunk izraeli népénekeket, felhangzottak Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai és Erkel Ferenc–Bárdos Lajos Szózata. Új szalagok kerültek a kóruslobogókra, emléklapokkal, egy virágszállal és különleges ajándék gyanánt a helybeli Fazakas Sándor csontfaragó zenét jelképező medalionjával ajándékozták meg a résztvevőket. A kórustalálkozó szeretetvendégséggel zárult.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1441
szavazógép
2017-10-24: Közélet - Fekete Réka:

Háromszéki diáksikerek Pécsen (Nemzetközi tantárgyverseny)

Két első díjjal és bronzéremmel tért haza a hét végén Pécsről, az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyről az a két háromszéki diák, akik az elmúlt tanévben a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos döntőjén érdemelték ki a pécsi részvételt.
2017-10-24: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Ebéddel is segítik a hajléktalanokat

Bővül a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló szolgáltatásainak köre, a hideg idő beköszöntével ismét számíthatnak meleg ebédre a rászorulók. A szociális létesítményt működtető Máltai Szeretetszolgálat munkatársai azokat is felkeresik, akik a szabadban töltik az éjszakákat, a következő időszakban takarókat, meleg teát visznek nekik a hűvösebb napokon.