Átminősítették a Kovásznát Kommandóval összekötő utat. Az eddig községi besorolású utat a kovásznai tanács múlt heti döntése nyomán a továbbiakban II. fenntarthatósági szintű, a téli időszakban N.I.2. minősítésű útként tartják számon. Az új besorolás lehetővé teszi, hogy a téli időszakban olyan szolgáltatási szerződést kössenek karbantartására, melynek költségvetése nagyobb lehet az eddigieknél, megengedi a hó gyakoribb eltakarítását, több csúszásgátló kiszórását.
A Gyerő József polgármester által előterjesztett határozattervezetben hangsúlyozzák: az út létfontosságú a kommandóiak számára, ha járhatatlanná válik, lényegében elszigetelődik a falu. A közutak téli járhatóságának biztosítását szabályozó rendelet értelmében az út kezelője – jelen esetben Kovászna önkormányzata, egyben az út tulajdonosa is – köteles intézkedéseket tenni az út besorolását, a téli intervenciós szint megállapítását illetően, ki kell dolgoznia a téli felkészülési és operatív tervet. Következő lépésként elektronikus árverésen hirdetik meg a téli karbantartást, a szolgáltatás közvetlen odaítélése nem lehetséges. Az elektronikus liciten az egész országból jelentkezhetnek a szolgáltatást vállalni kívánó cégek. Az elmúlt télen egy Kovászna megyei cég végezte a kommandói út karbantartását, a közlekedésben nem volt kiesés, annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű hó esett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.