Néhány egyetemista panaszt tett a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál, mert átverték őket: az interneten megrendelt államvizsga- és mesteri dolgozataik nem feleltek meg az elvárásaiknak, hiányosak voltak vagy nem az adott témáról szóltak.
A fogyasztóvédÅ‘k közleménye ezt az érdekes lakossági bejelentések között emlÃti, megoldására nem tér ki, de megemlÃti, hogy az ügyben a rendÅ‘rség is kivizsgálást indÃtott.
A rendÅ‘rségi tájékoztatók errÅ‘l nem számoltak be, küÂlön kérésre azonban közölték, hogy 2016 márciusa és 2017 júniusa között összesen 12 egyetemi hallgató és mesteri cÃmre pályázó személy – Kolozs, Maros és MehedinÅ£i megyei, illetve bukaresti fÅ‘iskolák végzÅ‘sei – vették fel a kapcsolatot egy sepsiszentgyörgyi lakhelyű úrral, aki három honlapon is ajánlotta szolgáltatásait, diplomadolgozatok és mesteri disszertációk pénzért való elkészÃtését. A fiatalok fizettek, ám a dolgozat vagy nem jött, vagy nem felelt meg, ezért bűnvádi panaszt is megfogalmaztak, és most a rendÅ‘rség csalás miatt indÃtott eljárást a dolgozatárus ellen. Az okozott kár a hatóságok szerint 8000 lej.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.