Életműdíjat kapott Fa Nándor

2017. október 27., péntek, Magazin

Fair play életműdíjat vehetett át Fa Nándor hajótervező és szólóvitorlázó a Budapesten kedden megtartott 50. Fair play gálán.


Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, s közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében hangsúlyozta: ezen a napon olyan sportembereket díjaztak, akik tevékenységükkel túlmutattak a sporton, és ezzel példaképpé váltak. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videóüzenetében kiemelte: különleges alkalom, hogy a hazai fair play bizottság 50. születésnapját ünnepelheti. A testület tevékenysége kibogozhatatlanul összefonódik a MOB-éval, s a becsületes versenyzés elismerésének mindkettőnél fontos szerep jut – jelentette ki.
A díjazottak közül a 64 éves Fa Nándor az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet. 1985-től először a Szent Jupát (Gál Józseffel), majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak. Ezzel a hajóval indult el 2016–17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny harmadik legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől. A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-10-27: Sport - :

Fordulatos meccsen egyenlített a Houston (Baseball)

A Houston Astros fordulatos, két ráadásszakaszt hozó mérkőzésen 7–6-ra győzött a Los Angeles Dodgers vendégeként, ezzel 1–1-re egyenlített az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) fináléjában, a World Seriesben.
2017-10-27: Magazin - :

Daganateltávolítás műtét nélkül

A régióban elsőként Magyarországon elérhetővé vált a jóindulatú emlődaganatok egyik leggyakoribb típusának műtét nélküli eltávolítása fagyasztásos eljárással, krioablációval – közölte az eljárást végző egészségközpont.