Tőkés László: Ukrajna ultranacionalista törvényhozatalba fogott

2017. október 27., péntek, Belföld

Geopolitikai fontosságának tudatában Ukrajna olyan ultranacionalista törvényhozatalba fogott, amelynek csak az első kirívó darabja az oktatási törvény – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban tegnap.


Tőkés László tájékoztatása szerint mások mellett Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségeket – köztük a magyarokat, románokat, bolgárokat és lengyeleket – végletes módon diszkrimináló új ukrán oktatási törvényt más rendelkezések is követni fogják. A képviselő Magyarország és Románia nevében arra kérte a biztost, hogy az unió vesse latba minden befolyását a nacionalista irányba elhajló ország feltartóztatása érdekében.
Válaszában Johannes Hahn elmondta, hogy előzőleg az oktatási törvény életbe léptetésének elhalasztását tanácsolta Ukrajnának mindaddig, amíg a Velencei Bizottság véleményezése meg nem születik. Talán az uniós gazdasági támogatások feltételekhez való kapcsolásával lehetne eredményt elérni a keleti szomszédság országai esetében – tolmácsolta Johannes Hahn szavait a néppárti képviselő.
Tőkés László arról is tájékoztatott, hogy Sandra Kalniete lettországi EP-képviselő a megbeszélésen bejelentette, hogy Ukrajna oktatási miniszterét rövidesen meghallgatja az EP Külügyi Bizottsága az oktatási törvényről.
Az ukrán Legfelsőbb Tanács szep­tember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatását, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé kizárólag az ukránt teszi.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-10-27: Belföld - :

Félezren szabadlábon

Az Országos Börtönigazgatóság közlése szerint a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye – amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért hat nappal lerövidül a fogvatartottak büntetése – hatására múlt csütörtöktől hétfő estig 551 elítéltet helyeztek szabadlábra.
2017-10-27: Belföld - :

Bukarestbe látogatott Kirill orosz pátriárka

Daniel román pátriárka meghívására tegnap háromnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője. Kirill személyében a kommunista diktatúra megdöntése óta először jár orosz pátriárka Romániában.