Január elejétől október közepéig 465 egyéni panasz futott be a megyei fogyasztóvédelmi hivatalhoz, ami azt jelenti, hogy minden munkanapon legalább két személy volt elégedetlen valamilyen általa vásárolt termékkel vagy megfizetett szolgáltatással.
A hivatal közleménye szerint 173 panaszt barátságos megegyezéssel rendeztek, 165 megalapozatlannak bizonyult, 37-et átirányítottak illetékesebb állami szervhez, 33-at az ügyfél számára kedvezően oldottak meg, 27 megoldhatatlannak bizonyult, 19-et pedig lezártak kivizsgálás nélkül.
A fogyasztóvédők által érdekesebbnek ítélt panaszok: hizlaló fogyasztószer, halottszállító kocsiból árult kenyér, feketén működő szerelőműhely (amelynek még a helye sem ismert, csak a tulajdonos becenevét adta meg az összes megye fogyasztóvédőinek levelet író feljelentő), félig sült, lejárt szavatosságú vagy piszokban készülő kenyér, egynapi járástól tönkrement cipő, csaló piaci mérleg, számla nélkül dolgozó fogorvos, penészes vajkrém és hasonlók. Egy férfi azt sérelmezte, hogy a közjegyző nem adott neki papírt arról, hogy a rendőrség által kibocsátott, de közben elveszített bizonylata érvényes, egy pár azt, hogy elutasították a kiszolgálásukat, mert amikor többet ittak, viselkedésükkel zavarták a többi vendéget. Egy másik párt egy vendéglő vert át: mivel külföldön dolgoznak, telefonon tárgyalták meg a teremfoglalást, menüt és más részleteket, előleget is küldtek, ám mikor hazaérkeztek, kiderült, hogy a cég bezárt, az előleg is elveszett. Több személy – főként idősebbek – a leggyakrabban vendéglőkben tartott „egészségügyi” kivizsgálásokra és termékbemutatókra fizetett rá: egy bukaresti cég ingyenes biorezonancia-vizsgálatra hívta őket, és méregdrága „gyógyító” eszközöket adott el nekik; volt, akinek a megvásárolt mágneses matrac csak rontott az állapotán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.