A Nincs vége. Ez a befejezés című konferencia előadásai Esterházy Péter életművének belső tagolódását, magyar és nemzetközi kontextusát és irodalomtörténeti összefüggéseit vizsgálják, valamint olyan témákra is kitérnek a tavaly elhunyt szerző művészete nyomán, mint a történelmi múlt irodalmi feldolgozása és a testtapasztalat önreflexív megnyilatkozásai.
Esterházy Péter gyakori vendége volt a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, otthon érezhette magát az intézmény falai között a Digitális Irodalmi Akadémia tagjaként is. A személyes jelenlét elvesztésével nagyon fontos tudományos alapon újrafogalmazni a PIM viszonyát Esterházy Péter művészetéhez – mondta Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója, aki felidézte azt is, személyesen a Harmonia Caelestis 1999-es németországi bemutatkozásakor tapasztalta meg, hogy Esterházy Péter személyén, családi hátterén és irodalmi munkásságán keresztül egy addig teljesen ismeretlen Magyarország képe rajzolódik ki a szélesebb külföldi olvasóközönség előtt. Hangsúlyozta: a 16 előadást felvonultató konferenciával céljuk világossá tenni azt is, hogy bár Esterházy Péter életművét a német irodalmi életben is sokan magukénak érzik, a nyelvi kompetencia és az irodalmi beágyazottság okán az Esterházy-recepció egyértelmű letéteményese a magyar irodalomtudomány.
A tanácskozást a múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézete közösen szervezte. A megnyitó után Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész Kánon–érték–szólam címmel adott elő. Mint fogalmazott, az Esterházy-próza hatásának megértéséhez nem elegendő a sokat emlegetett „ontológiai derűt” kiemelni, ha csak ennyi volna a titka, nem szerzett volna műveivel annyi elismerést a magyar irodalomnak a külföldi olvasók körében, amelyet a „kötelékben nyugatra utazó pályatársak” azóta sem tudnak elérni. A Termelési-regényt elemezve hangsúlyozta azt is, a szöveg könnyedsége csalóka, hiszen a háttérben rendkívül bonyolult és összetett elbeszélői modalitások érhetőek tetten.