Nem tartja célravezetőnek a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozó, az RMDSZ kezdeményezésére elfogadott önkormányzati határozatot a kétnyelvűségért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
Valószínűsítik, hogy az RMDSZ a szövetség által innovatívnak nevezett javaslatát törvényellenesnek minősíti a prefektus. Álláspontjuk szerint a határozatnak „az égvilágon semmi köze nincs az innovációhoz, még kevésbé a magyar közösség jogaihoz”. Utóbbiakat az alkotmányból, a közigazgatási törvényből és a ratifikált nemzetközi egyezményekből kell levezetni. Kifogásolják, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ politikai okokból elutasította az egyeztetést a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó másik, csütörtökön elfogadott tervezetet beterjesztő Szabad Emberek Pártjával, és azokkal a székelyföldi RMDSZ-es polgármesterekkel sem konzultált, akik régen megoldották az utcanevek kétnyelvű kiírásának a kérdését. A Cemo mellékelte az országos kataszteri hivatal álláspontját is, amely véleményezte és törvénytelennek látta az RMDSZ által javasolt megoldást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.