Demeter J. Ildikó
33 gyilkos, 47 erőszaktevő, 135 rabló és 184 tolvaj, összesen 529 bűnöző szabadult ki a börtönből büntetésének letöltése előtt – hála a szociálliberális koalíciónak, illetve annak a törvénynek, amely a kormányzó pártok bűnvádi eljárás alatt álló vezetőinek köszönhetően született meg és lépett életbe. És ez még csak az első nap volt: a következő időszakban várhatóan 3349 társuk térhet vissza a társadalomba, de nem azért, mert megjavult – Romániában az elítéltek rehabilitálási aránya mérhetetlenül alacsony, a visszaesés a jellemző, mert a kiengedetteknek nincs megélhetésük –, hanem azért, mert az állam második és harmadik emberét, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnököt hirtelen aggasztani kezdték a börtönbeli sanyarú körülmények. No meg a strasbourgi emberi jogi bíróság véleménye...
A börtönkapuk megnyitása akkorát szólt, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter is behúzta a nyakát. Mondta is, hogy nem ő volt tisztségben, amikor elfogadták, hogy nem gondolt ekkora hatásra, hogy figyelni fogják a feltételesen szabadlábra helyezetteket – de a magyarázkodás többet ártott, mint amennyit használt. Nem mintha meglepetés lenne bárkinek, hogy a hatalmon levők képtelenek előbbre látni saját szűk érdekeiknél, hiszen más jogszabályok megalapozottsága sem jobb: hasból, előzetes hatástanulmányok nélkül fogadnak el mindent, aztán vagy beválik, vagy nem. Ez esetben rá se rántanak, hogy a széles többség számára hátrányos a rendelkezés: nem titok, hogy a döntéshozók folyamatban levő pereik miatt próbálják minden eszközzel lecsökkenteni a rabság idejét. Persze nem erre hivatkoznak, hanem az elveszített perekre, amelyek kínos helyzetbe hozzák Romániát nemzetközi szinten.
Csakhogy ezzel még mélyebben belekavarodnak a hínárba. Mert annyi okuk lenne a szégyenkezésre, a gépjárművek idén eltörölt (de még keveseknek visszafizetett) környezetvédelmi illetékétől kezdve. A magukra hagyott gyermekek, a támogatástól megfosztott hátrányos helyzetűek, a rosszul ellátott betegek – éppen két éve a 64 fiatal életet kioltó és száznál több maradandó sérülést okozó Colectiv-tűzvésznek, és azóta semmit nem javultak a kórházi körülmények sem az égési sebesülések gyógyításában, sem másban –, a sárban-hóban kilométereket gyalogoló kisdiákok, a becsapott munkavállalók, a bürokráciával megfojtott vállalkozók, süllyedő autópályák, széteső vonatok, elsikkasztott állami javak és beruházások mind ellenük vallanak, jóformán semmi sem működik jól ebben az országban.
És a sornak nincs vége: a magunk részéről hozzátehetjük a hatalmi körökben és sportpályákon is gerjesztett nacionalizmust, a távolról sem teljes kisebbségi jogok folyamatos visszanyírását, iskoláink visszaállamosítását, a zászló- és anyanyelvhasználati hercehurcákat. A magyarság állandó megaláztatását azonban valahogy nem veszik észre...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.