A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének döntése értelmében a játékosként és edzőként egyaránt nemzetközi hírnevet szerzett belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Leekens játékos korában többször nyert belga bajnoki címet, volt belga kupagyőztes, tagja volt hazája válogatottjának, és az FC Brugge játékosaként szerepelt BEK- és UEFA Kupa-döntőben is. Edzőként Belgiumban klubcsapataival nyert belga bajnokságot és kupát is, munkáját az év edzője címmel ismerték el. Kétszer volt a belga válogatott szövetségi kapitánya, irányításával jutott ki a nemzeti csapat 1998-ban a franciaországi világbajnokságra, 2010–2012 között pedig ő rakta le a mai belga válogatott alapjait olyan játékosokkal, mint Hazard, De Bruyne vagy Lukaku. Legutóbbi eredményeit a tunéziai, majd az algériai labdarúgó-válogatott élén érte el: Tunéziát 2015-ben, Algériát 2017-ben kontinenstornán irányította. Georges Leekens a válogatott novemberi két mérkőzése után veszi át a nemzeti csapat irányítását, ezekért a találkozókért – az elnökség korábbi döntése értelmében – Szélesi Zoltán lesz a felelős.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.