Második alkalommal szervezett alkotói és prózamondó versenyt a kovásznai Ignácz Rózsa Egyesület. A szombati megmérettetésre 23-an neveztek – ifjak és felnőttek is. Az irodalmi alkotások szerzőit a Czegő Zoltán és Egyed Emese alkotta zsűri, míg a prózamondók teljesítményét László Károly nyugalmazott színművész, Kiss László színművész és Szebeni Zsuzsa színháztörténész értékelte. Gödriné Molnár Márta, az egyesület vezetője a sajtónak elmondta, a verseny célja, hogy lehetőséget adjanak a városban élő tehetségeknek az irodalom iránti hajlamuk bemutatására.
Mindkét kategóriában több korcsoportban mérkőztek a versenyzők, a bírák döntése során a következő eredmények születtek: Prózamondás, 5–8. osztályosok – I. Gyerő József; 9–12. osztályosok I. Gyenge Tímea. Alkotói verseny, 5–8. osztályosok – I. Czilli Anna Klára, a második helyen osztozott Kosztándi Kriszta és Moldovai Dóra; 9–12. osztályosok: I. díjat nem osztottak, II. Vatány Bíborka, III. Szántó Andrea. Felnőttek: I. Tóth Mónika, II. helyen osztozott Ráduly Orsolya és Czilli Aranka.
A díjak mellé pénzjutalmat is felajánlottak a szervezők, az első helyezetteknek 400, a másodikoknak 300, a harmadikoknak 200 lejt.
A verseny után a résztvevők Ignácz Rózsa előtt rótták le tiszteletüket. Balogh Zoltán, a kovásznai belvárosi református egyházközség lelkésze, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vezetésével meglátogatták az írónő emlékszobáját, megkoszorúzták az épületen található emlékplakettet, majd a központi parkban lévő Ignácz Rózsa-szobornál helyeztek el emlékkoszorúkat.
A napot közös ebéd zárta a Turista vendéglőben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.