Mi lesz veled, Székely Nemzeti Tanács?

2017. november 3., péntek, Nyílttér

Október 21-e óta újraválasztott elnöke van az Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT). Ha azt vesszük, hogy két jelölt indult a vetélkedőn, előrelépést érzékelhetünk a közvetlen múlthoz viszonyítva, amelyben ott kísért az érdektelenség is.

Ez tulajdonképpen a nemzetünket ölő legszörnyűbb veszedelem: a mi érdektelenségünk, sorsunk iránti közönyünk.
De az is a két jelölt – a marosvásárhelyi Izsák Balázs és a székelykeresztúri Farkas Csaba –  szembenállása vagy szembekerülése mögött van, hogy létezik egy eddig lappangó, most minden eddiginél erőteljesebben a nyilvánosságra kerülhetett elégedetlenség is az eddigi vezetés munkáját illetően. Kifejezte ezt a tisztújító gyűlés is, ahol, ha nem is orkánlott, de mindenképpen megnyilvánult ez az elégedetlenség. Ez kiderült az új elnökjelölt bemutatkozó programbeszédéből, egyik-másik  küldött szavaiból, gesztusaiból, és a szavazatszámlálás nagyon szoros eredményéből is, a nyertes mindössze 16 szavazatos győzelméből (109/93 volt az arány). És meg a vádaskodásokból is – mert ez is volt –, hogy Marosszék viszonylag több szavazati joggal rendelkező küldöttel vett részt a gyűlésen, mint a többi székek. Bár az is tény, mindenik széknek megadatott a jog, hogy teljes küldöttséggel legyen ott, de voltak, amelyek nem éltek vagy nem tudtak élni  a jogukkal, s így alakult ki ez az enyhe aránytalanság. Hogy ezt szabad-e a házigazdák szemére hánynia bárkinek is, megkérdőjelezhető, mert olyan ez, mintha a feladatukat teljesítőket azért marasztalnánk el, hogy teljesítették feladatukat, vagy jogaikkal élőket, hogy éltek jogaikkal.
A választás hát  megtörtént, azzal egy periódus lezárult, s egy új időszak vette kezdetét.
Új időszak? Reménykedjünk, hogy igen. Pillanatnyilag még a levegőben rezeg az apró érdekek, a  – hadd mondjuk ki: jelentéktelennek tűnő – nézetkülönbségek összeütközésének a „zaja”, s ezek a kisszerű ellentétek akadályozzák, lehetetlenné is tehetik a közös munkát. A néhai Vaslady (Margaret Teatcher) egyik választás utáni első szavai jutnak eszembe: a „demokráciának” ez a szakasza (amikor mindenki a maga érdekéért és a másik fél ellen tesz, tehet) lezárult. Elkezdődött vagy el kell kezdődnie a közös ügyért való közös harc, a közös cselekvés korszakának.
Nekünk – bármilyen nézetkülönbségeink is vannak – van egy csodálatos közös ügyünk: népünk, nemzetünk, megmaradásunk ügye, ezért vagyunk, ezért kell hogy legyünk. Minden tisztségviselő ezért vállalta a közös célért való nem kis munkát, mely odaadást, meg nem szűnő erőfeszítést kíván.  Székelyföld autonómiáját, s ezzel megmaradásunkat kell kiharcolnunk, biztosítanunk. Ezt az óriási feladatot vállalta fel létrejöttekor a Székely Nemzeti Tanács. A választások ideje alatti megosztottságnak – ami ott természetes volt – véget kellett és kell hát érnie, minden kicsi részerőnket  a közös cél érdekébe kell állítanunk. Nem könnyű! S hogy ezt meg tudjuk-e tenni, ezen múlik létünk értelme, s távlatilag jövőnk, a Székelyföld, a székelység, tovább tágítva a kört: a romániai magyarság  jövője. Mert a régi mondás – ÖSSZETARTÁSBAN AZ ERŐ – mindenkori igazság, mely ránk is vonatkozik. Aki hiszi a célt, annak az érte való harcot is kell vállalnia. Mindenkinek be kell látnia, hogy itt nem Én vagyok a fontos, hanem az Ügy van mindenekelőtt. Mindenfajta megosztottság káros, s a megosztó szándék BŰN!
De az is igaz, hogy a vezetésnek s a győztes oldalán állóknak az elégedetlenek elégedetlenségéből is le kell vonnia a következtetést, s az ő fontos feladatuk (is) a hibák – amelyeknek egy része felszínre került – orvoslása.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-11-03: Nyílttér - :

Volt-nincs kút a katolikus temetőben (Szóvá tesszük)

Halottak napjára a kézdivásárhelyi Szentháromság-plébánia új kúttal szándékozott meglepni a római katolikus temetőbe látogató híveket, ezért új kutat fúratott a ravatalozóházzal szemben, amiért hatezer lejt fizetett egy szakcégnek. A múlt héten a majdnem kész kútba egy temetés ideje alatt a közelben lakó roma gyermekek köveket dobáltak, ezért használhatatlanná vált, újat kell fúratni, ami újabb hatezer lejes kiadást jelent.
2017-11-03: Nyílttér - :

Nyugtával dicsérd... (Jegyzet)

Nem új keletű szokás a magyar nyelvterületen az emlékfák ültetése. Fontos, de még fontosabb azoknak egy központosított – mondjuk meg – sajtóbeli összegezése, és ennél még fontosabb megőrzésüknek dolga. Írtunk a Háromszéken megmaradt-megőrzött millenniumi fákról, s most el kell mondanunk azt is, hogy az 1996-ban elültetett millecentenáriumi emlékfák zömét alaposan megtizedelte az azóta eltelt 21 esztendő és gondatlanságunk.