Lekövezik a sepsiszentgyörgyi köztemető sétányait, s tervezik a sírkert bekamerázását is, hogy megelőzzék a lopásokat – tájékoztatta lapunkat Máthé László. A létesítményt működtető Tega Rt. vezetőjét azt követően kerestük meg, hogy olvasóink jelezték, nehezményezték: mindenszentek napján a főbejáratnál csupán a kis kapun lehetett bejutni, illetve távozni a temetőből.
Az igazgató elmondta, a nagy kapu a korábbi években is zárva volt november elsején annak érdekében, hogy járművek ne hajthassanak be a fősétányra. Látogatók kifogásolták azt is, hogy a nagyon zsúfolttá vált, sáros területen napközben is nehezen lehetett megközelíteni a sírokat. Ennek kapcsán Máthé kifejtette, a még meglévő sétányokat tavasszal lekövezik, korábban is végeztek hasonló munkát már, hely hiánya miatt azonban fel is kellett számolni ezekből. Úgy tudja, a köztemető bővítése érdekében az önkormányzat két telket is vásárolt – összesen 1,5 hektárnyit – a Csíki negyed szomszédságában. Lapunk értesülése szerint a város egy másik telek tulajdonosával is tárgyal adás-vételről. Amennyiben ez létrejön, nekilátnak a terület megfelelő rendezésének, utat és parkolót alakítanak ki, bekerítik. Az illetékesek szerint jövő ősszel lehet majd használatba adni a köztemető új parcelláit. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.