Könyvbemutató
* November 7-én, kedden 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatják dr. Péter Sándor Fiatalok, még itt vagyunk! című, interjúkat és önvallomásokat tartalmazó kötetét. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
* November 12-én 18 órától a Sugás vendéglőben (Sepsiszentgyörgy, 1918. december 1. út 12. szám) a sepsiszéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta szervezésében kerül sor az idén elhunyt volt parlamenti képviselő, Borbély Imre Harc a nemzet érdekében című, posztumusz megjelent könyvének bemutatására.
Röviden
RENDHAGYÓ FÖLDRAJZÓRA. Ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Galériában A Himalája gyöngyszeme: Nepál címmel rendhagyó földrajzórát tartanak 2 × 45 perces egységekben. A székelyek a magasban meghívására Mécs László és Kollár Lajos hegymászó vetített képes előadással és egy élő narrációval ellátott filmmel várja az érdeklődőket.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és szerdán 18 órától társaságitánc-tanfolyam kezdőknek. Telefon: 0722 233 774. Info: facebook@liveartdancestudio.
KÉZIMUNKAKÖR. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 16 órától a Háromszéki fürge ujjak kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni (kötni, horgolni, hímezni stb.) szerető fiatalt és időset egyaránt.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától aerobik nyugdíjasoknak, 17 órától aerobiktánc óvodásoknak Kelemen Szende vezetésével, 19 órától aerobik felnőtteknek, 20 órától aerobik férfiaknak. Telefon: 0722 243 234.
ÁRAMSZÜNET. Kilyénben az 1-es transzformátorállomás körzetében (a központtól a sepsiszentgyörgyi kijáratig, a bal felőli oldalon az Oltig) a héten péntekig naponta 8–16 óráig; Dálnokon a héten péntekig naponta 8–15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. november 6-án, hétfőn 8–15 óráig javítás miatt felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást Kézdivásárhelyen a Kossuth Lajos utcában.
ÚJ HULLADÉKELSZÁLLÍTÁSI PROGRAM. November 6–10. között Sepsiszentgyörgyön és vidéken a magánházak lakóövezeteiben szállítják el a háztartási hulladékot. Információk a 0267 310 123-as telefonszámon igényelhetők.
VASÚTI MUNKÁLAT. Az Rc–CF Trans Kft. értesítése szerint cófalvi (13E országút) javítási munkálatok miatt a Sepsiszentgyörgy–Kovászna vasúti közlekedést november 7-én 8 órától november 8-án 17 óráig felfüggesztik, illetve a közúti forgalmat a Sepsiszentgyörgy–Réty–Nagyborosnyó–Zágon–Papolc–Csomakőrös–Kovászna kerülő útra irányítják.
Színház
VENDÉGJÁTÉK. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ma 18 órától, kedden 19 órától, szerdán 19 órától és csütörtökön 18 órától a Tamási Áron Színház nagytermében William Shakespeare Tévedések vígjátéka című vendégelőadását játssza Bocsárdi László rendezésében. * A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat Sepsiszentgyörgyön november 17-én, pénteken 17 és 20 órától, valamint 18-án, szombaton 17 és 20 órától a Puskás Győző 50. születésnapjára készített Játszd újra, Győző című ünnepi kabaréválogatással vendégszerepel. Rendező: Kovács Levente. A jegy ára 30 lej, elővételben Szilágyi Lászlónál (telefon: 0724 282 735) és a városi szervezőirodában (0746 208 811, naponta 10–16 óráig) lehet megvásárolni.
TÁNCSZÍNHÁZ. A nagyváradi Szigligeti Színház Móricz Zsigmond Barbárok című táncszínházi vendégelőadását mutatja be ma 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében (jegyár: 20 és 15 lej).
Zene
FALUSI MARIANN–SÁRIK PÉTER Dalolva szép az élet, csak ne dzsesszük el! című koncertjére kerül sor november 8-án, szerdán 19 órától a baróti művelődési ház nagytermében.
SLÁGER FESZTIVÁL. A Sepsi Arénában november 9-én a Sláger Fesztivál fellépői: Csepregi Éva, TNT, UFO, Zoltán Erika, Vastag Csaba. Jegyek kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában. Honlap: www.slagerfesztival.hu.
DZSESSZKONCERT. A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban november 10-én 20 órától a Balázs Elemér Group (Budapest) tart dzsesszkoncertet a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében. Fellép: Balázs Elemér (dob), Kiss Flóra (ének), Szakonyi Milán (ének), Balázs József (zongora), Komjáti Áron (gitár), Lakatos Pecek Krisztián (bőgő), Czibere József (ütőhangszerek). Belépő: 15 lej.
Közösségi bál Sepsiszentgyörgyön
November 10-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi Orchidea vendéglőben (a stadionnal szemben) a Háromszéki Közösségi Alapítvány szervezésében jótékonysági bált tartanak. Idén a közösség megerősítését célzó helyi kampánycélra gyűjtenek.
Villámolvasás-tanfolyam Kovásznán
November 18–19-én villámolvasás-tanfolyamot szervez a Lyukaskő Egyesület és a városi művelődési ház. A 18 órás tanfolyamról a villamolvasas.hu honlapon lehet részletesebben tájékozódni. Az előadást Lantos Mihály budapesti egyetemi tanár tartja, aki a Lépéselőny tanfolyamot is tartotta nemrég a városban. Gyors információfelvételre tanít úgy, hogy azt vissza is lehessen adni szükség esetén (pl. két óra alatt elsajátítani egy 200 oldalas könyv tartalmát). Érettségire készülőket, egyetemi hallgatókat és más érdeklődőket várnak, a helyek száma korlátozott. A tanfolyam ára 150 lej, jelentkezni a 0727 820 084-es és a 0726 187 753-as telefonszámon lehet november 10-ig.
Tortoma Önképzőkör
November 7-én, kedden 19 órától a baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében A reformáció címmel Tordai Árpád baróti református lelkész tart előadást. Házigazda: Demeter László muzeológus.
Előadások
HONISMERETI KALANDTÁBOR-ELŐADÁS LEMHÉNYBEN. Az Egyenlő Esélyekért Egyesület és a Háromszéki Népfőiskola Egyesülettel közösen szervezett Őseink nyomában honismereti kalandtábor előadásait mutatják be Lemhényben. Az első előadásra november 7-én, kedden 17 órától kerül sor a polgármesteri hivatal gyűléstermében. Dezső Tibor lelkész a pozsonyi csata előzményeiről, lefolyásáról és következményeiről tart előadást, amelyet megelőz egy képes élménybeszámoló a honismereti táborról. A táborvezetők jövőbeni terveikről is beszélnek.
VIZI LÁSZLÓ TAMÁS TÖRTÉNÉSZ ELŐADÁSA BÁNFFY MIKLÓSRÓL. Vizi László Tamás történész, jogász, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára november 9-én, csütörtökön 18 órától előadást tart a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőben. Az előadás címe: Bánffy Miklós – egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén. A szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta ifjúsági szervezet mindenkit szeretettel vár. A belépés díjtalan.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Sensiblu (telefon: 0267 310 219, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.