Csendőrségi adatok szerint csaknem kétezren alkottak szombaton élőláncot Jászvásár belvárosában, hogy a Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya mielőbbi megépítését követeljék a bukaresti döntéshozóktól.
A megmozduláson a város polgármestere, a térség kormánypárti és ellenzéki törvényhozói, üzletemberek és civil szervezetek is részt vettek. Több mint ezer aláírás gyűlt össze arra a petícióra, amelyben a térség gazdasági felemelkedése szempontjából létfontosságúnak tartott, a Keleti-Kárpátokat a Gyergyói-medencénél átszelő, Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő (és a Moldovai Köztársaság határáig vezető) gyorsforgalmi út megépítését sürgetik. „Moldva ezúttal nem ételért, pénzért vagy fűtésért, hanem egy elvért, a közjóért vonult utcára” – mutatott rá Daniela Simionovici, a demonstrációt szervező Együtt az Ungheni–Jászvásár–Marosvásárhely autópályáért egyesület egyik tagja. „Csak az autópálya jelent egyesülést, a többi hazugság” – írta az Erdély és Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat közelgő centenáriumi ünnepségére utalva a bukaresti kormánynak küldendő üzenőlapra az egyik résztvevő. „A moldvaiak csak akkor jók, amikor szavazni kell? Nekünk is vannak jogaink, autópályát akarunk” – idézett az Agerpres hírügynökség egy másik tüntetőt, aki azt sérelmezte, hogy Moldva az ország egyetlen történelmi régiója, ahol még egyméternyi autópálya sem épült.
A Marosvásárhely–Jászvásár autópálya gondolatát tíz évvel ezelőtt a Tăriceanu-kormány vetette fel, két évvel később a következő megvalósíthatósági tanulmányt is megrendelték, amely három szakaszra – Marosvásárhely–Gyergyóditró, Gyergyóditró–Németvásár, Németvásár–Ungheni – bontotta fel az A8-as jelzésű, 310 kilométeres, a szintén megépítésre váró, Magyarország felé vezető A3-as észak-erdélyi autópályához Marosvásárhelynél csatlakozó gyorsforgalmi utat. Öt évvel ezelőtt Romániának sikerült felvetetnie a transzeurópai közlekedési hálózatba a Temesvár–Szászsebes–Torda–Marosvásárhely–Jászvásár–Ungheni útvonalat, így a pályaépítésre (ha egyszer elkezdődik) immár európai támogatást is felhasználhatnak. A moldvai autópálya megépítése azonban eddig minden kormánynak csak a távlati tervei között szerepelt, hiszen még Bukarestet sem sikerült bekapcsolni Európa gyorsforgalmi úthálózatába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.