Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel – mondta szili Katalin, külhoni autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán tegnap.
Mint ismert, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be: aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
Szili Katalin szerint, aki ezek után szövetkezik ezzel a politikai erővel, annak vállalnia kell, hogy „nemzetietlenséggel” vádolják. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a nemzet újbóli megosztását jelenti 13 évvel a 2004-es, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel. Szili Katalin szerint a DK akciója néhány hónappal az országgyűlési választások előtt elsősorban pártpolitikai célokat szolgál, politikai hasznot, szavazatokat szeretnének ezzel szerezni.
A miniszterelnöki megbízott leszögezte: egyféle állampolgárság van, és ehhez ugyanazok a jogok tartoznak, ebben már volt nemzeti konszenzus 2010 után. A DK javaslatára utalva a miniszterelnöki megbízott azt mondta, ilyen felvetéssel azok a politikai erők élnek, amelyek beismerik, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli magyarokért. Szili Katalin emlékeztetett, hogy egyéni jelöltekre a határon kívül élők nem szavaznak, csak listákra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.