Erdélyi Politikai Iskola címmel képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium az RMDSZ-szel és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.
A képzés hivatalos megnyitóján Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a magyar nemzetpolitika fő pilléreit felsorolva azt mondta: a magyar alkotmány is rögzíti a magyar nemzet egységét, és ebből az következik, hogy vannak olyan ügyek, amelyekbe minden magyarnak beleszólási jogot kell biztosítani. Úgy vélte: ennek a választójog a megnyilvánulása. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy hiba lenne az erdélyi magyarságnak a politikát cinikusan a hatalom megszerzése és megtartása művészetének tekinteni. A politikus szerint a politika célja a közjó szolgálata, és a romániai magyar közösség esetében az általános közjón túl a magyar közösség építése, képviselete is a politika feladata kell hogy legyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.