A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága felfüggesztette tisztségéből tajvani elnökét, Vu Csing Kuót.
A testület – az AIBA honlapjának híre szerint – egyhangúlag hozta meg leváltással felérő döntését, amely ugyanakkor egyelőre ideiglenes, mivel a végső hivatalos határozattal megvárják a fegyelmi vizsgálat lezárását. Az AIBA fegyelmi bizottsága október 10-én függesztette fel Vu Csing Kuót, a szankció azonnali hatállyal életbe is lépett.
Az AIBA-ban júliusban valóságos belháború támadt, ezért a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményezett Vu leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezetőtestületet az elnök ellenében. A szövetséget 2006 óta vezető tajvani Vu már évek óta támadások kereszttüzében áll, most azzal vádolják, hogy csődközeli helyzetbe vezette az AIBA-t, ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból, jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket, miközben félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről, illetve korábban megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazás legyen ellene. A fegyelmi bizottság szerint a szervezet adóssága jelenleg több mint 15 millió dollár. A 70 éves sportvezető továbbra is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgatótanácsának.
Az elnöki feladatokat ideiglenesen az AIBA európai tagszövetségét vezető olasz alelnök, Franco Falcinelli látja el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.