Tévedés ne essék, nem ivócimborákról van szó, hanem a kíváncsi diákok cimboraságáról, akiket többek között az érdekes dolgok utáni kutakodás vágya, a játék és a móka szeretete köt össze év közben a Cimbora olvasóiként, ezen a héten pedig táborozókként a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezőn.
Ez az a hely, ahol megismerhetik egymást a lap képzőművészeti, irodalmi és általános műveltségi pályázatainak nyertesei, akik jutalomként kapják az egyhetes kreatív együttlétet. A tizedik Cimbora-táborban vasárnap kezdődött az ismerkedés, hamar kialakultak a csapatok, péntekig a Vigyoriak, az Átlagfölöttiek, az Úttörők, a Fenegyerekek és az Anonymus csapat együtt és külön-külön végzi a feladatokat. Az első napokban kirándultak, csillagokat vizsgáltak, mesét és verset írtak és mutattak be, tartottak képzőművészeti napot, találkoztak a Cimbora illusztrátoraival, és mindvégig írták a tábori krónikát, melynek alapján elkészül a nyomtatásra kész beszámoló, ami majd a lap szeptemberi számában olvasható. Farkas Kingától, a Cimbora főszerkesztőjétől tudjuk, hogy a táborban készült fényképek CD-re kerülnek, táborzáráskor az emléklap mellé ebből is kap minden résztvevő, díjak ellenben nem lesznek, mivel a cimborák úgy vélik, nincs szükség vetélkedésre, minden itt készült munka értékes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.