Teremlabdarúgás. A megyeszékhelyi Sepsi Futsal tegnap este 1–5 arányban kapott ki a Csíkszeredai Imperial Wet együttesétől az élvonalbeli futsalbajnokság 10. fordulójának székely rangadóján. Részletek a Hétfői Sportban.
Asztalitenisz. A sepsiszentgyörgyi Topspin Sportegyesület ma 9.30 óra kezdéssel rangos és évzáró amatőr asztalitenisz-versenyt szervez a megyeszékhelyi Sepsi Arénában, ahol negyvenöt asztalon mintegy 270 pingpongozó mérkőzik meg a legjobbaknak járó országos bajnoki címért.
Cselgáncs. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói ma Focșani-ban vendégszerepelnek, ahol a nemzetközi Aurel Câmpeanu Emlékversenyen vesznek részt. Veres László edző 14 sportolót nevezett a megmérettetésre, s elmondása szerint kemény, de eredményes viadalra számít.
Birkózás. A megyeszékhelyi Sepsi ISK tizenhét birkózóját nevezte a Marosvásárhelyen vasárnap sorra kerülő Edzők Emlékversenyére. Reménykedünk sportolóink jó szereplésében, és hajrá, Sepsiszentgyörgy!
Kosárlabda. A női kosárlabda I. ligában érdekelt Kézdivásárhelyi SE vasárnap 12 órától, majd kedden 10 órától megmérkőzik az Aradi ICIM másodcsapatával, míg hétfőn 11.30-tól a Temesvári SCM ellen lépnek pályára Ljubomir Kolarevic és Minescu János tanítványai. Mint ismeretes, a másodosztályos pontvadászat előző körében a céhes városbéli lányok a Nagyváradi Egyetem csapatától kaptak ki 75–56 arányban.
Sepsiszentgyörgyi játékosokkal a keretben a román női válogatott ma a Szlovénia elleni nagyváradi találkozóval kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot (18 órától élőben a Digi Sporton), majd november 15-én, szerdán Franciaországban mérkőznek meg a Dragan Petricevic által irányított kosarasok. Visszatérve a szombat esti találkozóra, el kell mondani azt is, hogy az idelátogató szlovén nemzeti együttes tagja lesz az a Shante Evans, aki a Sepsi-SIC együttesével 2016-ban bajnokságot és Román Kupát nyert. Ennek tükrében is érdekesnek ígérkezik az összecsapás, s hajrá, lányok! (t)
Kézilabda. A három ponttal továbbra is utolsó előtti, tizenharmadik helyen álló Kézdivásárhelyi SE ma 13 órától a tíz ponttal tizedik, újonc Argeș vendége lesz a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 9. fordulójában. Az utóbbi időben rövid kispaddal rendelkező felső-háromszékiek keretét újra erősíti a sérülés miatt több hetet kihagyó Mátis Zita, illetve megint játékba áll az előző mérkőzésen hiányzó Dobra Anett, és csatlakozik az együtteshez a sepsiszentgyörgyi Bodó Ingrid is. A múlt heti fordulóban a Jakabos István edzette kézilabdázók hazai környezetben 32–22 arányú vereséget szenvedtek, míg az Argeș megyeiek 28–21-re kaptak ki a Resicabánya vendégeként. A céhes városi csapat az utóbbi öt mérkőzésen alulmaradt, s ezúttal sem lesz könnyű dolguk az eddig három győzelmet és egy döntetlent számláló Argeș ellen, viszont két visszatérővel és az új játékossal megtörhetik negatív sorozatukat. A találkozót a G. Dumitru és L. Ionescu (mindkettő Dolj megyéből) bírói páros vezeti. További mérkőzések: Marosvásárhelyi Mureşul–Székelyudvarhely, Temesvári CSU–Râmnicu Vâlcea, Nagyvárad–Resicabánya, Marosvásárhelyi Olimpic–Temesvári SCM, Kisjenői Körös–Mioveni, Brassói Korona–Nagybányai Minaur 24–30.
A Sepsiszentgyörgyi ISK trénere, Szerző Árpád tizedik alkalommal szervezi meg a Rotiș-Nagy Gabriella Kupa utánpótlás kézilabdatornát a Vadász utcai sportteremben. Az eseményen a megyeszékhelyiek mellett a Brassói Golden Kids, a Fogarasi MSC és a Brassói Transilvania vesz részt. A mai program: Brassói Golden Kids–Sepsi ISK (9 óra), Fogarasi MSC–Brassói Transilvania (9.50 óra), Sepsi ISK–Brassói Transilvania (10,40 óra), Brassói Golden Kids–Fogarasi MSC (11.30 óra), Fogarasi MSC–Sepsi ISK (14.30 óra), Brassói Transilvania–Brassói Golden Kids (15.20 óra). Vasárnap 9 órától a Sepsi ISK 2006-ban született lányai játszanak egymás között, majd 11 órától a szentgyörgyi ifjúsági hármas csapat a Dinamo Brassó korosztályos együttese ellen lép pályára. (miska)