Mai nyelvészetünk nem ismer ilyen fogalmat. Kérdésként sem teszi föl, mert tán nem tud rá válaszolni. Vagy nem akar? Esetleg nem is érdekli? Ha bárhonnan idekondul egy szó: karburátor, cséving, az ab ovo vagy kognitív paradigma, máris szökkenhet bennszülött szavaink közé. Benyomtatódhat a szótárakba, s ezzel bennszülöttnek minősül.
A Magyar Tudós Társaság, későbbi nevén a Magyar Tudományos Akadémia, 1846-ban kiadta A magyar nyelv rendszere című első hivatalos nyelvtanát. Tette ezt – akkori hivatástudata szerint – nyílt sisakkal: „győzzön a jobb!” jelszóval. A vendégek abban az időben is elárasztották az ajkakat meg az irónokat, ám a korabeli nyelvtudat nem csupán meg tudta, meg is akarta különböztetni a magyar szavakat a jövevényektől. Ne feledjük, a reformkor végén járunk, a nemzet már emeli a fejét, Arany, Petőfi, Jókai ápolja a lelkeket…
A Betűtant és a Szómértant a költő Czuczor Gergely írta. Gyanítható, hogy az az időtájt már javában készülő A magyar nyelv szótára – ma közismert nevén a Czuczor–Fogarasi Szótár – összeállítójaként e nyelvtankönyvet is ő szerkesztette, bár ez nincs a köteten föltüntetve. Sok és új feladattal kellett megküzdeniük a jeles szerzőknek, hiszen akkoriban borult virágba nyelvünk kutatása. Czuczor ennek élén járt, már tudta, hogy mit keressen!
A magyar szó meghatározása később lehetetlenné vált. A szabadságharc bukása és Hunfalvy Pál hatalomra jutása után sokféleképpen történt, de elvi megalapozás nélkül sehogy sem sikerült. Többen a finnugornak minősülőket tekintették magyarnak, de ez mindmáig nem találkozott a közvéleménnyel, különösen Budenz „nagyívű”, 2000 szavas finnugor-magyar megfeleltetésének bukása óta. A hozzáértők ugyanis csak negyedennyi közös szót leltek, azokat is szétszórva különféle északi nyelvekben…
Kiss Gábor Hány szó van a magyar nyelvben? című érdekes művében (Tinta Könyvkiadó) több kecsegtető választ sorol föl a címbeli kérdésre, ám döntenie nem sikerül. Érthető okból.
Az érthető ok a magyar szó fogalmának a logika szabályait követő megállapítatlansága. Hivatalos szótárainkban sűrűn előfordul, hogy „ismeretlen eredetű”, netán „önállóan nem adatolt” „szótőhöz”, „alapszóhoz”, magyarán a kimondani is tilos gyökhöz, szóval, valaminő hűthetetlen forró kásához ragasztott toldalékok, hipp-hopp, ismert eredetűvé varázsolnak szavakat, pl. sínylődik, mintha a ragozás ilyen varázslatra képes volna. Valójában a síny/lődik a népes seny/ved, szen/ved, sany/arú stb. magyar gyökcsalád tagja. Látjuk-halljuk: a sany, siny, seny, szen gyökök egymás változatai: módosulásaik szabályosak, jelentésváltozataik aprók: csak annyi, amennyi, a jelentéskör kibontásához, gazdagításához szükséges. (Pethő Bertalan és Vízkeleti Györgyi: Nyelvünk „ismeretlen eredetű” szavairól)
Czuczor számára nem volt forró a kása, hiszen meghűtötte Keresztesi József: A bárkai nyelv, Teleki József: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólásmódok által, legfőképp Kresznerics Ferenc 80 000 szavas hatalmas műve: Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal.
Nos, alkalmasint nem véletlenül lett Akadémiánk nyelvtankönyvének címe: A magyar nyelv rendszere. A kor honi nyelvtudósai a magyart nem holmi „hánt-vetett cigánlegénnek” látták a nyelvek kódispiacán, hanem egy saját benső erőből sarjadt, ma is eleven, roppant játékos, mégis rendkívül szilárd szellemi jelenségnek. Nem az építmény szó illik rá, mert inkább a beláthatatlan múltban gyökerező olajfára emlékeztet, amely évezredek óta friss szóhajtásokat, fordulatokat terem az új jelenségek megnevezésére. Leginkább tán az életfához hasonlítható. Az élővilágban mindennek helye van, mindennek rendben kell lennie, ezért került első nyelvtankönyvünk címébe a rendszer szó.
*
A magyar szó világos meghatározása A magyar nyelv rendszere 38–39. oldalán olvasható.
„a) Minden gyök, melly a’ magyar nyelvben találtatik, magyar, míg történeti adatokkal be nem bizonyíttatik, vagy köz tudomás szerint is el nem ismertetik, hogy kölcsönözve van. Így magyar gyök a’ kor, kör, hab stb; idegenek: rang, vers, az ujabban eléggé ízetlenül felkapott vitz.
b) Minden szó, mellynek a’ magyar nyelvben gyöke és családja, azaz ugyanazon gyökből származott rokonai vannak, eredeti magyar szónak tekintendő.”
Ez a kulcsmondat! Azért ennyire egyszerű: a magyar szó a magyar nyelvben gyökerezik, azaz magyar gyökből ered. Ilyenformán pl. a nyak, nyal, nyál, nyel, nyúl(ik), nyél rokonság eléri a húszat, az említett kor, ker, kör, gör családnak kb. 500 tagja van! A családok, nemzetségek hangalaki és jelentéskapcsolatok szövedékét alkotják. A gyökhöz alkalmilag tapadó toldalékok szóról szóra járnak, akár méhek a virágokra. Az alapjelentést módosítják, gazdagítják a megszabott tartalmi körön belül, de a szó gyökerét meg nem sértik. Ezért értjük a két perce született új magyar szót is. A magyar nyelvnek is meg kell neveznie az új fogalmakat, jelenségeket, ám a gyök rögtön összekapcsolja a frisseket a legősibbekkel…
Folytassuk az idézetet: „Ha a’ nyelvek ezen elvek szerint elemeztetnek: igen gyakran megtörténhet, hogy ugyanazon szót két vagy több nyelv követelendi, mi magában épen nem veszélyes dolog, de másfelül tanulságos; mert elvégre is minél számosabb nyelvek ősi rokonsága vagy egysége fog kivilágolni.” Czuczor latin, görög, német példák után így zárja gondolatmenetét: „Annak fölfedezését: vajjon a’ magyar ker, kör, kür lett-e a’ latin cir, (…) német: gar, gur, gyökökből, vagy ezek amabból, részünkől igen meddő (…) kutatásnak tartjuk.”
A gyökszó ugyanis 1–3, ritkán 4 hangból áll, tehát különböző nyelvek szókezdő elemei több-kevesebb gyakorisággal véletlenül is egybeeshetnek. A jelentésegység szűkíti a kört, de nem ad teljes, más lehetőségeket kizáró bizonyosságot, csupán gyöngébb vagy erősebb valószínűséget. Ezt támogathatja, ha mindkét nyelv gyökrendű, s az adott szókezdő elem tényleg gyök, viszont gyöngítheti, ha a hasonlóság két elütő szerkezetű nyelv között észlelhető.
A gyök a szó alapjelentését hordozza, ezért esik rá, azaz a szó elejére a hangsúly: kereskedő. Mondataink hangsúlya ugyanezt az elvet követi: a lényeg kapja a hangsúlyt! Pista kereskedő lett. Kereskedő lett Pista? Ez Fogarasi János fölfedezése, ezért a szó- és mondathangsúly két szabálya az I. és II. Fogarasi törvény.
Szerénytelenségem régebben már megírta, hogy a középkori lat vagy az alig száz éves gól hiába hangzik magyarnak, hiába látszik gyök alakúnak, sőt, hiába toldalékolódik eszerint…
Anyanyelvünk már első szótárában tapintatosan tudatja, hogy az ő édes szó-gyermekének ismertetőjegye, hogy oldalági rokonsága is van. Ugyan befogadja az idegent, ahogy az állatkerti szuka kutya megszoptatja az elárvult tigriskölyköt, de a természet határai átléphetetlenek. A lat, a gól vagy a legújabb pari, ubi dúskálhat toldalékokban, de sose lesz egyiknek sem oldalági rokonsága.
Az Akadémia fölhívására a korabeli magyarság utánajárt, és 2306 gyököt szedett össze a jelentéseket számolva. Csak a hangalakokat tekintve 1585-öt. Kerekítve legyen e két szám 2300, illetve 1600. Általuk mintegy átvilágítódott a magyar nyelv szerkezete: kirajzolódtak a gyökkapcsolatok, a rájuk épülő szócsaládok, nemzetségek, jelentésmezők. E csodálatos kognitív rendszerből eredt az akkori törzsszókincs, és zömmel innen fog nevelődni-kihajtani a 3000-es éveké is. Természetesen előfordulhat, hogy idővel pár gyökünk kiszorul a használatból, ugyanakkor keletkezhet is néhány. Vajon a most magányos bál és bul/i szavaink nem érzik-e majd édes testvérnek egymást ötszáz év múlva? A gyökcsaládok alakulásának kivárásához tömérdek türelem szükségeltetik…
Összefoglalva: A magyar nyelv rendszere megjelenése óta – 1846 – ismerjük az ide- vagy odatartozás alapelvét. Ha akarnánk, s időnkből kitelne, megszámolhatnánk, hogy hány szavunk saját, mennyi vendég. A határeseteken meg elvitatkozgatnánk…
