Hátrányt szenvedtek a magyar diákok

2017. november 11., szombat, Belföld

Kétezer lejes bírságot rótt ki a magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt a Maros megyei tanfelügyelőségre az Országos Diszkriminációellenes Tanács.

A tanfelügyelőséget szülői és parlamenti képviselői minőségében panaszolta be Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke amiatt, hogy a 2017–2018-as tanévre kiszabott beiskolázási tervben 169-cel kevesebb kilencedik osztályos helyet szabott meg a magyar tannyelvű osztályokban, mint ahány diák a korábbi tanévben magyarul végezte a nyolcadik osztályt. A román tannyelvű kilencedik osztályokban ugyanakkor 139-cel több helyet, a német nyelvűekben pedig 18-cal többet biztosított, mint ahányan e nyelveken egy évvel korábban tanultak. A tanfelügyelőség többek között azzal védekezett, hogy így sem teltek be a magyar gyerekek számára fenntartott helyek, mert a nyolcadikot végzettek egy része más megyében vagy román tagozaton folytatta, vagy pedig félbehagyta tanulmányait. Az érvet azonban a tanács nem fogadta el: megállapította, hogy az a 2547 diák, aki román nyelven tanult és iratkozott be a képességfelmérő vizsgára, 3181 kilencedikes hely közül választhatott. Számukra tehát a túlkínálat 25 százalékos volt, míg 1325 magyar gyermek csak 12 százalékos túlkínálatból választhatott. A tanács a tanfelügyelőség adataiból megállapította, hogy a hátrányos megkülönböztetés a korábbi években is fennállt, és ez kihatással van a térség etnikai arányaira is.  2008-ban egyszer már elmarasztalták ugyanezért a Maros megyei tanfelügyelőséget, amely pert indított, de elvesztette.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-11-11: Belföld - :

Pert nyertek az Erdély-zászlóval felvonulók

Valamennyi esetben érvénytelenítette a kolozsvári bíróság azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki azokra, akik Erdély-zászlót lengettek az RMDSZ által szervezett március 15-i kolozsvári felvonuláson. Az alapfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.
2017-11-11: Belföld - :

Elszámoltatnák az RMDSZ-t

Petíciót indított az Átlátszó Erdély oknyomozó blog Transzparens erdélyi magyar érdekképviseletet! címmel, és ahhoz kéri a támogatók aláírását, hogy az RMDSZ számoljon el a román kormánytól kapott éves támogatással.