Nagy többséggel fogadta el a szenátus az SZDP-s Şerban Nicolae által márciusban benyújtott törvénytervezetet, amelynek értelmében a szigetekre épített kaszinók, panziók és más szabadidős létesítmények teljesen vagy részlegesen adómentesek lesznek. A törvény védett övezetekre – köztük a Duna-deltára – is kiterjed, ezenkívül városi zöldövezetekre és mezőgazdasági árterületekre is, ezért sokan úgy gondolják, hogy Liviu Dragnea pártelnök érdekében dolgozták ki, akinek fia az al-dunai Belina-sziget tulajdonosa lett, miután a területet kormányhatározattal átutalták a Teleorman megyei tanácsnak, az pedig olyan cégnek adta át, amelyet Dragnea fia vásárolt meg. A kezdeményező természetesen tagadja ezt, elmondása szerint az elmaradott területek turisztikai fellendítésének szándéka vezérelte. (Ziare.com)
NINCS PÉNZ A BÉREKRE. Már októberre sem tudja kifizetni Balánbánya önkormányzata a vízszolgáltató 30 alkalmazottjának munkabérét – közölte Gheorghe Iojiban polgármester, aki a Hargita megyei tanács segítségét kérte a helyzet rendezésére. Jelenleg 247 500 lejre lenne szükség az alkalmazottak októberi, novemberi és decemberi bérének rendezésére, és további 200 ezer lejre a közművesítési szolgáltatások és egyéb költségek kifizetésére. A balánbányai vízhálózat meglehetősen leromlott állapotban van, nagy veszteségeket könyvelnek el, mert a helyi tanács évekkel ezelőtt elutasította a rendszer felújítását. Ezt a munkát pályázatból fogják elvégezni, a 3,5 millió eurós támogatásról decemberben írják alá a szerződést. (Maszol)
JUHNYÁJAT LOPTAK. A szászsebesi rendőrség őrizetbe vett két szászcsóri (Fehér megye) személyt – egy 46 éves férfit és egy 27 éves nőt – , akiket azzal gyanúsítanak, hogy Sebeslázon egy gazda udvaráról elhajtottak egy egész juhnyájat, amelynek értéke körülbelül 15 ezer lejre tehető. A gyanú szerint október 26-ára virradóra a két elkövető észrevette, hogy az udvar kapuját elfelejtették bezárni. Ők kinyitották, és az udvaron lévő juhokat a Szeben megyei Zsinna községig terelték. A kárvallott eleinte azt hitte, hogy juhai maguktól szabadultak ki az udvarról a nyitott kapun át, de miután hosszas keresés sem vezetett eredményre, értesítette a rendőrséget, amely azonban csak 44 állatot talált meg az 50 eltűntből. A pásztor eltávolította a lopott juhok füljelzőit, és összeterelte őket saját birkáival, hogy a hatóságok ne tudják azonosítani az illetéktelenül eltulajdonított állatokat. (Transindex)