A Kézdivásárhelyi SE újabb nagyarányú vereségbe szaladt a női A-osztályos kézilabda-bajnokságban, hiszen a 9. fordulóban 41–23-ra kikapott az újonc Argeş otthonában. A céhes városi csapat három ponttal továbbra is 13. helyen áll, illetve nekik van a leggyengébb gólarányuk a pontvadászatban.
Sorozatban hatodik mérkőzésén maradt alul a Jakabos István edzette kézdivásárhelyi csapat. Az utóbbi időben rövid kispaddal rendelkező felső-háromszékiek keretét az Argeş ellen újra erősítette a sérülés miatt több hetet kihagyó Mátis Zita, illetve játékba állt az előző mérkőzésen hiányzó Dobra Anett, és bemutatkozott kék mezben a sepsiszentgyörgyi Bodó Ingrid is, így a csapat az eddigieknél biztatóbb játékkal rukkolt elő, ám mindez kevésnek bizonyult a koncentráltan játszó házigazdák ellen, akik végül 18 góllal nyerték meg a mérkőzést.
Küzdelmes első félidőt hozott a találkozó, a vendégek igyekeztek tartani a lépést a jobb helyzetkihasználással bíró hazaiakkal, akik szünetre kilencgólos előnyt építettek ki (19–10). A második félidőben folyatódott az adok-kapok, a céhes városiak pedig derekasan küzdöttek, azonban védekezésben nem álltak a helyzet magaslatán. A rendkívül elszánt, éppen ezért néhol nagyon durva házigazdák végül 41–23 arányban nyerték meg a meccset. A KSE legeredményesebb játékosa a 11 gólt szerző Mátis Zita volt, illetve Mátis Henrietta és Bardócz Emőke négy-négy góllal segítette a csapatot, míg Kovács Zsuzsa és Dobra Anett kétszer-kétszer volt eredményes. A KSE a bajnokság következő fordulójában, szerdán 17 órától lép pályára a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, az ellenfél pedig a hetedik helyen álló Nagyvárad lesz.
További eredmények: Marosvásárhelyi Mureşul–Székelyudvarhely 41–37, Temesvári CSU–Râmnicu Vâlcea 32–35, Nagyvárad–Resicabánya 28–25, Marosvásárhelyi Olimpic–Temesvári SCM 27–38, Kisjenői Körös–Mioveni 24–27, Brassói Korona–Nagybányai Minaur 24–30.
A rangsor:
1. Minaur 9 0 0 295–154 27
2. SCM 8 0 1 286–204 24
3. Rm. Vâlcea 6 0 3 280–238 18
4. Resicabánya 5 0 4 253–219 15
5. Brassó* 5 1 3 234–213 15
6. Mioveni 5 0 4 227–223 15
7. Nagyvárad 4 2 3 235–254 14
8. Argeş 4 1 4 276–268 13
9. CSU 4 0 5 260–269 12
10. Olimpic 3 1 5 259–265 10
11. Kisjenő 3 1 5 255–277 10
12. Mureşul** 3 0 6 229–247 6
13. KSE 1 0 8 194–332 3
14. Udvarhely 0 0 9 206–326 0
* 1 büntetőpont levonva
** 3 büntetőpont levonva
A 10. forduló mérkőzései: * ma Râmnicu Vâlcea–Argeş * szerdán Székelyudvarhely–Mioveni, Temesvári SCM–Kisjenői Körös, Resicabánya–Marosvásárhelyi Olimpic, Kézdivásárhelyi SE–Nagyvárad, Nagybányai Minaur–Temesvári CSU, Marosvásárhelyi Mureşul–Brassói Korona. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.