Medvekérdés „megoldva”

2017. november 14., kedd, Gazdakör

Legalábbis így véli a környezetvédelmi tárca. Megkezdték ugyan a veszélyes medvék kilövésének engedélyezését, de az intézkedés csepp a tengerben: köze sincs a valósághoz, az emberben, jószágban kárt okozó medvék valós számához.


Július folyamán igen megtisztelő módon Grațiela Leocadia Gavrilescu miniszter fogadta a gazdákból, a helyi és megyei önkormányzatok képviselőiből álló küldöttséget – igaz, más választása nem is volt, a tárca székhelye előtt százával tüntettek a vadkárok elszenvedői.
A körülményekhez képest nagyon jóindulatúnak mutatkozott, és a 2017-es évre vonatkozóan kijelentette: 175 problémás medve kilövését engedélyezhetik. A hideg zuhany ezután következett, amikor hozzátette: a szám egész évre vonatkozik, és mivel eltelt fél év, feleennyi medve kilövésének engedélyezése lehetséges. Hogy hová tűnt fél év alatt a medvék másik fele, arról nem szólt… A kijelentést követően hosszú hónapoknak kellett eltelniük, míg hivatalos rendelet is született. De ez nem volt elég, a szeptemberi rendelet alkalmazhatatlan, és további heteket késett az alkalmazási módszertan. Októberben adták ki az első kilövési engedélyeket, Háromszéken szám szerint 15-öt – csepp a tengerben, mondjuk újból.
De – ahogy Bukarestben megszokott – másfajta trükk is áll az intézkedés hátterében. A Dâmbovita partján is tudják, hogy az évnek ebben az időszakában a medvék kezdenek visszahúzódni, elhagyják a mezőt, a települések körzetét, és hibernálni készülnek. Téli álmukat csendes, az emberi környezettől távoli részeken alusszák, s ilyenkor nem viszik el a juhot, borjat, a tengeriben sem okoznak kárt – mert azt már betakarították.
A vadász – akinek általában a nyakába varrják a vadak okozta károkat – csak a fogát szívhatja. Egyszerűen nincs, amit kilőni, a károkozás is megszűnt. De jövőben? Lesz medve, az biztos. Saját tartalékukat felélve, éhesen vonulnak újból a települések – akár városok, mint Brassó, Szeben, Fogaras, sőt, újabban a déli megyék lakott vidékei – közelébe, nem kímélve haszonállatot, terményt, embert sem.
Közben – a környezetvédelmi tárca közleménye szerint – pompásan ünnepelték közpénzen az állatok nemzetközi napját, október 4-ét. És mikor lesznek nemzetközileg ünnepelhetők a gazdák (közpénzen), akik kenyeret tesznek az ország, a világ asztalára?
És végül egy érdekesség: a szaktárca honlapján népszerűsítik az úgynevezett CITES-szabályzatot, ez írja elő, milyen körülmények között értékesíthetők (!) a védett állatfajták és növényfajok. Azaz kereskedni lehet velük, de kilőni a veszélyes egyedeket nem…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1497
szavazógép
2017-11-14: Gazdakör - Incze Péter:

Decemberben újabb pályázat indul (Vidékfejlesztés)

A Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség megyei hivatalának igazgatója, Cătălina Savin hozta tudomásunkra, hogy decembertől újabb intézkedésre lehet  pályázni. A 16.1-es intézkedést most először írták ki a 2014–2020 közötti vidékfejlesztési tervben, címe: Operatív csoportok létrejöttének és működésének, innovatív projektek és termékek megvalósításának támogatása. Az igazgató tájékoztatása szerint a kiírás pályázható keretösszege 6,7 millió euró.
2017-11-14: Gazdakör - :

Minden burján jó

A farkaslaki Életminőségért Alapítvány 50 órás tanfolyamot szervezett Udvarhelyszéken a 2017. augusztus–október időszakban. A Minden burján jó valamitől elnevezésű projekt kedvezményezettjeinek lehetőségük adódott megismerni a környéken megtalálható gyógynövényeket és azok feldolgozási módozatait házi körülmények között. Első lépésként nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a helyes gyógynövény-felismerésre, a természetbarát gyűjtésre, majd ezt követően a feldolgozásra.