Dandelion címmel mutatja be rendhagyó fizikai színházi előadását az athéni Onassis Kulturális Centrum november 23-án Sepsiszentgyörgyön. A produkció Hannes Langolf és Ermira Goro rendezésében készült, akik a Londonban működő, világhírű DV8 Fizikai Színház tagjai.
A Dandelion elemi erővel ható produkció, amely a fizikális és a képiség összekapcsolásán keresztül mutatja meg az ember örökös vágyakozását a szabadság, az öröm, a boldogság után. Olyan történeteket hoz felszínre, amelyekben ráismerhetünk bizonytalanságainkra, az ismeretlentől való félelmeinkre és a mindennapi létezés szorongásaira egy olyan világban, amely folyamatosan változik, és amelyben az emberi kapcsolatok egyre megfoghatatlanabbá válnak.
A produkció Hannes Langolf és Ermira Goro előadók közös rendezői debütálását is jelzi, a világhírű DV8 tagjainak első önálló alkotói projektje lesz látható Sepsiszentgyörgyön.
Az előadás a FLOW2 Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál keretében tekinthető meg november 23-án, csütörtökön 18 és 20 órától a Tamási Áron Színházban. Jegyek a kulturális szervezőirodában és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók, a teljes árú jegy 25, a kedvezményes 15 lejbe kerül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.