Székely Lajos református lelkipásztor közel két hónapja búcsúzott ki a bibarcfalvi egyházközségből, ahol huszonkilenc évig szolgált. A lelkészi pályája legjelentősebb állomásán töltött évtizedekről csak elragadtatással tud szólni: hívei erős hite boldoggá tette minden napját. Míg a világban azt tapasztalni, hogy az emberek elfordultak Istentől és egyházaiktól, ebben a Baróthoz tartozó erdővidéki faluban vasárnaponként a legnagyobb dologidőben is 80–110 ember töltötte meg a templomot, a bibliaórákra legalább kéttucatnyian járnak, férfidalárda működik, tevékeny a presbitérium és nőszövetség is. A bibarcfalviaktól kapott örömet munkával próbálta meghálálni. A szinte három évtizedes elkötelezettség számokba is összefoglalható – vasárnaponként, illetve vallási és nemzeti ünnepeink alkalmával ezerötszáznál többször tartott istentisztelet, 204 gyermeket keresztelt, 266 ifjút konfirmált, 131 párt adott össze és 354 személyt kísért utolsó útjára –, ám az csak szemléltetné, de nem fejezné ki, mit is érez irántuk – mondotta.
Zenész is lehetett volna
Születésileg orbaitelki, de onnan már második elemista korában elkerült a Mikó-kollégium bentlakásába. Jól tanult, a lécfalvi tanítója, Barabás Samu bácsi által kezébe adott hegedűn is szívesen játszott – tagja volt néhány együttesnek –, mindenkinek meggyőződése volt: zenész és zenepedagógus lesz. Így, utólag is úgy gondolja: jól tette, hogy nem abba az irányba vette az útját, több áldás volt munkáján és életén.
A kolozsvári teológiai évek után, 1979-ben Egerpatakon kezdte pályáját, 1986 szeptemberétől Bölön és Nagyajta lelkésze volt, majd 1988-tól Bibarcfalván szolgált. Akkor még 842 református lakta a falut, ma már alig 560... Beszélgetésünk itt megtorpan egy pillanatra, és a drasztikus csökkenésről váltunk néhány szót. A magyarázat szerint ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy az idők folyamán a faluban és Baróton is igencsak megcsappant a munkahelyek száma – csak a bányánál ezrek szűntek meg, a borvíztöltöde pedig haldoklik –, az pedig a fiatalok elvándorlásához vezetett, a maradók meg kevés gyermeket vállaltak. A jövő sem biztat sok jóval, gyakori, hogy családonként csak egy-egy gyermeket vállalnak.
Építő lelkész
Székely Lajos szerteágazó tevékenységet folytatott, nem is könnyű számba venni, mit és mikor valósított meg az egyházközség segítségével, ezért csak a jelentősebbekre térünk ki. Mint mondotta, a faluból nem megy el, a feladatok egy részét tovább viszi, nem látta tehát értelmét a pontos leltárkészítésnek, ezért magunk sem tesszük ezt, inkább hasznossági és fontossági szempontokat figyelembe véve jegyzünk fel néhány megvalósítást.
A gyülekezet támogatásával 2008-ban rendbe tették a lelkészi lakás tetejét, kicserélték a nyílászárókat, és megvásárolták a szomszéd telket is, ahova vendégházat építettek; a templomtornyot újravakolták és újrasüvegezték. A templom állapotára saját forrásaikból folyamatosan ügyeltek, ám a legnagyobb feladat, a Szent László legendáját megörökítő freskó megőrzéséhez segítséget kellett kérniük, amit idén júliusban meg is kaptak: Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese biztosította őket, a történelmi és művészettörténelmi szempontból is fontos alkotás megőrzése számukra is fontos, tehát számíthatnak támogatásukra.
Az újtusnádi Bors László orgonaépítő mester kezének munkáját dicséri, hogy néhány hete újból megszólalt Lókodi Balázs Mózes 1855-ben készített, hétregiszteres, mechanikus csúszkaláda-rendszerű, rövid mélyoktávos orgonája. Nagy öröm ez az egyházközségnek, mert az értékes hangszert több évtizeden keresztül voltak kénytelenek nélkülözni.
A bibarcfalviak igényességét és szépérzékét dicséri az is, hogy a ravatalozó nem olyan, mint a Barót tanácsa által más falvakban épített. Ebben nagy szerepe volt a bibarcfalvi születésű, Tiszafüreden élő Józsa Béla tervezőmérnöknek, aki adományként készítette el a terveket. Az elődök végső nyughelyeinek rendezettségére az évek folyamán különösképp odafigyeltek, takarítása az egyházközség tagjai által bevett szokásnak számít, és vigyázzák a kétszázötven méter új kerítést is.
Székely tiszteletes fontosnak vélte, hogy az egyházhoz ragaszkodók ne csak az istentiszteleteken, de a mindennapokban is minél többet legyenek együtt, ezért bevezette a presbiterek és a nőszövetségi tagok születésnapjának közös megünneplését – örvendett, amikor szép számban válaszoltak a meghívásra. A közösségépítést szolgálta az általa hét éve létrehozott, sok tekintetben egyedülálló, tizennyolc taggal működő férfikórus: rendszeresen próbálnak, felkérés esetén pedig szívesen mennek bárhova, hogy a minden bizonnyal Istennek is tetsző dalokkal örömet szerezzenek.
Az emlékjelállítás fontossága
A templom előtti kis parkocskát 1991-ben takarították meg és kerítették körbe, majd előbb az 1989-es eseményeknek állítottak három kopjafából álló emlékművet, később pedig a magyar hadsereg erdővidéki bevonulásának tiszteletére emeltek kettős keresztet.
A templomkertben a Makk-féle összeesküvésben jelentős szerepet játszó Bartalis Ferencre emlékező és az első világháborús emlékmű mellé a második világégés hősi halottjainak neveit Kósa Péter véste márványba, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulóján emléktáblát lepleztek le. Ápolják a bibarcfalvi Borbáth László ’48-as huszárkapitány emlékét is, a millenniumi emlékmű pedig arra hívja fel a belépők figyelmét, hogy ezerszáz éve itt vagyunk, élünk és dolgozunk, s hisszük, holnapunk is van. A Vitézi Rend székkapitányának v. Molnár József kezdeményezésére Szent István királyunk, Horthy Miklós kormányzó, valamint az 1956-os szabadságharcosok emlékét kopjafák őrzik, a nemzetünk szétszakító trianoni békediktátumra fekete márványtábla emlékeztet.
Gazdaszellem
Székely Lajos a gazdálkodásba gyermekkorában beletanult, lelkészként sem hagyta, hogy kihasználatlan legyen a föld, de életének ez a fejezete csak akkor teljesedett ki, amikor a decemberi fordulatot követően 1991-ben a hollandiai Zuidhoornból küldöttség kereste meg, s arról érdeklődtek, mivel tudnák leginkább a bibarcfalvi reformátusokat segíteni. Mivel a ’89-es fordulatot követően megszűnt a helyi mezőgazdasági gépállomás, e tekintetben kértek támogatást. Előbb egy traktort kaptak, majd az elkövetkező években krumpliültető, krumplipergető, kaszálógép, szénaforgató, bálázó, kombájn és még egy kisebb traktor érkezett. A falu népe mondhatni alapáron jut a szolgáltatáshoz, a díjszabást úgy számították ki, hogy fedezze az üzemanyag árát és a traktorista fizetését, s legyen egy minimális nyereség, amiből a gépek karbantarthatók. A munkát nem csak a traktorista végzi, Székely tiszteletes is kiveszi a részét belőle. Olyannyira benne van a mezőgazdaságban, hogy jóformán azt is tudja, melyik dűlőben kinek mekkora területe van.
Székely Lajos nyugalmazását követően is Bibarcfalván marad. Miért is menne el? Szereti a falut, oda köti a harminc év szolgálat mellett fiai családja is, a presbiterek kérésére egyelőre vállalta a kántori teendők ellátását, tovább vezetné a férfikórust, folytatná a gazdálkodást, időközben pedig minden bizonnyal talál még néhány testhez álló feladatot, tehát ha kicsit másképpen is, mint eddig, de tovább szolgálhatná közösségét. Mert az életet csak úgy érdemes igazán élni, ha azt hasznosan tudjuk tenni – vallja a nyugalmazott lelkész.
