Kosárlabda, női Európa-kupaTörökországban játszik a Sepsi-SIC

2017. november 23., csütörtök, Sport

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat első két fordulója miatt bő három hetet szünetelt a kosárlabda női Európa-kupa, ám tegnaptól újra beindult a nagyüzem, és a D-csoport harmadik helyén álló megyeszékhelyi Sepsi-SIC ma 17 órától a hibátlan török Hatay BB otthonában lép pályára a küzdelemsorozat csoportkörének 5. fordulójában. A két csapat közötti odavágóbeli meccset a zöld-fehérek 63–80-ra veszítették el.

  • Fotó: Fiba
    Fotó: Fiba

A két együttes szárnyal hazai porondon: a Hatay BB hatból hat meccset nyert meg a török pontvadászatban, és ugyanannyi pontja van, mint az éllovas Fenerbahcenek, amellyel várhatóan a hétvégén küzd meg. A Sepsi-SIC együttese is győzött az eddigi összes – szám szerint hat – román bajnokiján, ám a Galaci Phoenix visszalépésével és eredményeinek törlésével most csak 5/0-ás győzelmi mutatóval rendelkezik, s a rangsor második helyén áll az egy mérkőzéssel többet játszó Szatmárnémeti VSK mögött.
Az Európa-kupa előző körét sikerrel zárták a csapatok: Zoran Mikes tanítványai hazai környezetben 71–49-re diadalmaskodtak a lengyel Energa Torun ellen, míg a török kosarasok a szlovák Pieštanské Čajky otthonában 63–57 arányban győztek. Vendéglátóink eddigi legeredményesebb játékosa az amerikai Courtney Paris és a belga Hind Ben Abdelkader: az eddigi négy nemzetközi klubmeccsen előbbi 68, utóbbi 69 pontot szerezett. Eredményesség terén nálunk Tyuanna Marshall viszi a prímet, aki eddig 83 pontot dobált össze. Az együttesek előző, október 18-ai meccséhez képest csapatunkban most már ott van Adrienne Webb, Annemarie Gödri-Părău és Ružica Džankić – akik időközben felépültek sérüléseikből –, így bízunk abban, hogy jó teljesítményükkel a mi oldalunkra tudják billenteni a mérleg nyelvét. A Sepsi-SIC továbbjutási reményeit nagyban elősegítené egy esetleges siker, ám egy vereség (minél kisebb pontkülönbséggel) is belefér, ha az Energa Torun hazai környezetben legyőzi a Pieštanské Čajky alakulatát (a találkozót tegnap este játszották le, és lapzárta után ért véget).
Újabb fontos és nehéz összecsapás előtt állnak lányaink, akikre a törökországi kiszállás után ismét kemény meccs vár, hiszen szombaton a Brassói Olimpia vendégei lesznek. Hajrá, lányok és hajrá, Sepsi-SIC! (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1441
szavazógép
2017-11-23: Sport - :

Fiatal középpályással erősített a Sepsi OSK (Labdarúgás)

A Sepsi OSK kedden este közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, hogy egy újabb labdarúgó csatlakozott az élvonalban maradásért küzdő piros-fehér mezesekhez. A 21 éves Alexandru Chiriță a Kolozsvári CFR csapatától érkezik a szentgyörgyiekhez.
2017-11-23: Sport - :

Háromgólos előnyt tékozolt el a Liverpool (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A Liverpool a 92. percig biztos továbbjutónak tűnt, viszont háromgólos előnyt követően pontosztozkodással zárt a második félidőben összeszedetten játszó Sevilla vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában.