Vagyona zárolása miatt a Legfelsőbb Bírósághoz fordul Liviu Dragnea, aki a korrupcióellenes ügyészek intézkedését szeretné hatálytalanítani. Közben a vádhatóság további vagyonelemek után kutat, mert a Szociáldemokrata Párt elnökének eddig zárolt teljes vagyona nem téríti meg az államnak okozott kárt. Eddig egy ingatlant, egy szállodát a hozzá tartozó telekkel, két gépkocsit, illetve 910 ezer lej készpénzt sikerült az ügyészeknek zár alá helyezni, de szerintük a politikusnak bújtatott vagyona is van. Ennek próbálnak most a nyomára bukkanni. (Marosvásárhelyi Rádió)
KORLÁTOZNÁ A SAJTÓ MOZGÁSÁT és a folyamatban lévő bűnvádi eljárások ügyirataihoz való hozzáférését a Legfelső Bírói Tanács. A sajtó és a romániai igazságszolgáltatási rendszer viszonyát szabályozó dokumentumot úgy módosítanák, hogy megtiltanák a sajtó jelenlétét a kihallgatásokon és házkutatásokon, ugyanakkor nem engedélyeznék felvételek készítését a vádlottakról vagy a beidézett személyekről. Amennyiben az újságírók eltiltásuk ellenére értesülnek a bíróságok/ügyészségek folyamatban lévő intézkedéseiről, a bírói tanács javaslata szerint a gyanúsítottak számára biztosítani kell a személyi biztonságot, és védőkorlátokat kell felállítani a sajtósok távol tartására. (Főtér)
NEM FOGADJA EL Klaus Iohannis meghívását a december elsejei ünnepi felvonulásra – jelentette ki Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke tegnap azt mondta: „valahol az országban” fogja ünnepelni december elsejét, párton belül megtanácskozza kollégáival, hogy melyik helyszínt válassza. „Nem fogadom el Iohannis elnök meghívását, mert nem hiszek benne”’ – szögezte le. Klaus Iohannis szerdán Ploieşti-en azt mondta a képviselőház és szenátus elnökének meghívásáról a nemzeti ünnepre szervezett katonai parádéra és fogadásra: a románok azt szeretnék, hogy az állam vezetői jól megértsék egymást. Dragneához hasonlóan nyilatkozott a napokban Călin Popescu-Tăriceanu is. A szenátusi elnök kijelentette, még nem kapott meghívást az eseményre az államelnöki hivataltól, de akkor sem fog elmenni, ha meghívják. (Agerpres)