Lakossági javaslatokat vár Sepsiszentgyörgy önkormányzata annak a Palló utcai teleknek a sorsát illetően, melyről nemrég sikerült eltakarítani a romos házat (fotó), miután az ott lakóknak lakást is biztosított a városháza. Antal Árpád polgármester szerint eddig zöldövezet, parkolók kialakítása szerepel az elképzelések között, de felvetődött a terület értékesítésének lehetősége is.
Az ötletbörzére, melyet hamarosan egyebek mellett a közösségi médiában is meghirdetnek, az év végéig várnak javaslatokat – jelentette be az elöljáró. Elképzeléssel eddig a közvetlenül érintett Dakó utcai (az ingatlan a két utca sarkán található) lakók jöttek, parkoló kialakítását javasolva.
Felmerült, hogy a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca sarkán található turulemlékműves park mintájára itt is zöldövezetet alakítson ki az önkormányzat, amint az is szóba került, hogy esetleg magánszemélynek adják el a telket építési célra. Antal Árpád szerint még semmi nem dőlt el, az önkormányzat szintjén is csak mostanság kezdték el a megoldáskeresést.
Amint arról beszámoltunk, a városháza az ősz elején látott neki a bontási engedély beszerzésének, miután sikerült kilakoltatni a telken álló romos ház lakóit, akik a törvényesség határán használták éveken keresztül az ingatlant. A környéken lakók számára elég kellemetlen volt a jelenlétük, gyakori volt ugyanis a rendbontás, a rendőrség is sokszor kiszállt a helyszínre emiatt. Emellett az épület és a környéke is mélységesen elhanyagolt volt. A bontási engedély kibocsátása előtt – amint arról Tóth-Birtan Csaba alpolgármester tájékoztatott – az önkormányzatnak meg kellett oldania az ott élők helyzetét. Tavasszal láttak neki a feladatnak, a város tulajdonában lévő tömbházlakásokba költöztették őket, a folyamat viszont elhúzódott, mivel az új lakóhelyen a gáz- és elektromos hálózatot fel kellett újítani, az előző lakók ugyanis tönkretették azokat. A nyár végén került sor a kilakoltatásra. A bontást – mely a napokban zárul – alapos takarítás előzte meg, több tonnányi hulladékot hordtak el a köztisztasági vállalat járművei, a deszkakerítést már előzőleg valakik leszerelték és elvitték.
Antal Árpád tegnap újságírói kérdésre arról is beszámolt, tudomása szerint az önkormányzat tulajdonában már nincs több romos ingatlan a város területén a Bodok Szállodát leszámítva, ennek sorsa a jövő év folyamán dől el. A Szakszervezetek Művelődési Háza, az egykori Hungária Szálló (a jelenlegi postaépület) vagy a Mikes Kelemen utcai volt vágóhíd épülete nem az önkormányzaté. A művelődési ház kapcsán a polgármester elmondta: törvénytervezetet nyújtottak be a parlamentbe a szenátus, valamint a képviselőház elnökei, mely országos szinten rendezné ezeknek az ingatlanoknak a helyzetét, az épületek állami köztulajdonba kerülnének, majd átadnák azokat az önkormányzatoknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.