Egyre sokszínűbb rajzok érkeznek a kézdivásárhelyi önkormányzat által hatodik éve meghirdetett téli rajzpályázatra – adta hírül a városháza sajtóirodája. A pályázat célja megtalálni a legszebb rajzokat, amelyek az önkormányzat köszöntőire leginkább illenek.
A négy győztes mellett idén további kilenc rajzoló részesül díjban, így az első helyezés mellett kiosztanak második és harmadik díjat is, valamint dicséretet. A szakmai zsűri csapatát idén is fiatalok erősítették, tagjai Gál Zoltán építész, Domokos Bíborka rajztanár, Cseh Réka dizájner, Dobra Imola, a Vigadó Művelődési Ház munkatársa, valamit Nagy Brigitta, az önkormányzat alkalmazottja. Négy kategóriában díjaztak, a kategóriák győzteseinek rajza lesz a 2017-es köszöntőkön. A díjazottakat Bokor Tibor polgármester december folyamán fogadja, és ajándékcsomagot ad át nekik. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.