Szolgáltatási díjainak módosítására készül a Kovászna megyei regionális szolgáltató, a Közüzemek Rt., s amennyiben ezt minden illetékes fórumon támogatják, jövő év elejétől többet kell majd fizetniük a háromszékieknek az ivóvízért, és a csatornázási díj is magasabb lesz. Az intézkedés mintegy negyvenezer háztartást, illetve 14 ezer céget, intézményt érint.
Két éve változatlan díjszabásokat módosít a szolgáltató, időközben ugyanis a személyzeti, energia- és iparkezelési költségek igencsak megnőttek – ezzel az indoklással terjesztette be az áremelésre vonatkozó igénylését a bukaresti árszabályzó hatósághoz a cég – összegzett lapunk érdeklődésére Kozsokár Attila igazgatóhelyettes. Elmondta, a még nyáron előterjesztett tarifákról két és fél hónapig egyeztettek, az illetékes hatóság végül október derekán hagyta jóvá azokat.
Ahhoz, hogy alkalmazni lehessen, az Aqua-Cov közösségfejlesztési egyesületben kétharmados többséggel kell elfogadni az intézkedést. Így legkorábban január-februárban változhatnak az árak: az ivóvíz 10, a csatornadíj pedig 3 százalékkal drágul majd. Az ivóvíz köbmétéréért jelenleg 3,24 lejt fizetnek a fogyasztók, ez 3,56 lejre emelkedhet, a csatornadíj pedig 2,92 lejről 3,01 lejre nő.
Kozsokár Attila megjegyezte: regionális viszonylatban a víz- és csatornadíj mindig a legalacsonyabb volt Háromszéken, és ez az árkiigazítást követően is így marad. A vízdíjszabás tekintetében országos szinten az utolsó öt megye között helyezkedik el Háromszék, a csatornadíjjal pedig a középmezőnyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.