P. Z., Sepsiszentgyörgy. Isacovici textilgyári igazgató saját törvényt szab magának: noha a benyújtott kérésekre harminc napon belül kell válaszolni, a volt alkalmazottak némelyike fél év után sem kapta meg a kért adatokat a letöltött szolgálati időről, éjjeli pótlékról stb. Arra hivatkoznak, hogy kevés a személyzet, hát vegyen fel akár néhány nyugdíjast, aki kevesebb pénzért is vállalná ezt a munkát — de legyen némi haladás! Amúgy is szégyen, ahogy egykori büszkeségünk a város egyik szégyene lett, elhanyagolt, rendetlen, romos a gyár — még húsz éve, a kommunizmusban is jobban nézett ki. Legalább belül lenne rend, de sajnos, ennek sincs semmi jele...
BÓDI KÁROLY, Kézdikővár. A falumban levő tejátvevő személy szerintem becsapja azokat az állattartó gazdákat, akik hozzá viszik a tejet. Így jártam én is számtalan esetben, legutóbb május 27-én, amikor tizenhat liter tejet vittem a csarnokba. Azt mondta nekem, hogy a tejem savanyú, és nem megfelelő. Sajnos, a hölgy a tejpróbát nem előttünk végzi el, még akkor sem, ha a szükséges szeszt én vittem bepecsételve. Elvittem Sepsiszentgyörgyre a tejet, és a Kőváron megállapított 3,65 százalék helyett 4,9 százalékos zsírtartalmú volt. Amikor megmondtam neki, hogy becsapott, sértő szavakkal illetett. A falu ötven százaléka ugyanebben a helyzetben van. Azt szeretnénk, ha más tejcsarnokosunk lenne, és én megkapnám a tej ára utáni különbözetet. Neki csupán egyetlen fejőstehene van, ezért kíváncsi lennék arra, hogy ő hány liter tejet ad le a Covalactnak, amikor minket becsap?
BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. Egyre több és több személy keres fel — úgy vélik, megyei tanácstagként el tudnám intézni a dolgokat, de a továbbított panaszokat nem nagyon veszik jó néven, azt hiszik, én találom ki e gondokat... Például egy 85 éves néni azért fordult hozzám, mert a földjeit a mai napig sem kapta vissza, holott a polgármesternő megígérte, és az emberek adóiból ki is fizettek 500 millió lejt a mérésre egy olyan cégnek, amely azóta eltűnt. Nem értik sokan azt sem, miért áll a negyvenezer euróért vásárolt útgyalu, mikor több utca is járhatatlan, főként eső után. Kérdik, hová lettek a gyönyörű fenyőfák a kultúrotthon mellől, és minek kellett vécét csináltatni víz nélkül, hiszen egy-egy lakodalom után leírhatatlanok az állapotok. És mikor teremtenek bár egy munkahelyet, vagy támogatják azt, aki megteszi? De beszélhetünk a városról is: hiába municípium Kézdivásárhely, ha még a betegnyugdíjasok vizsgálatát sem lehet helyben elvégezni, a megyeszékhelyre kell utazni érte! A boncolásért szintén oda döcögtetik az elhunytat, pokrócba csavarva, egy utánfutóban. Még a sofőrvizsgát sem hozták közelebb. És mikor fizetik ki a vérbajos lovakért a kártérítést? Sajnálatos, hogy olyan vezetőink vannak, akiket csak a bólogatás meg a pártfegyelem betartása emel tisztségbe, különösebb hozzáértés nélkül: nem csoda, ha így elbizonytalanodnak az emberek. Magam sem hittem volna, hogy ennyi kérdés marad megválaszolatlanul...
PAKUCS ETELKA, Nagyborosnyó. A csíksomlyói tanítóképző 1947-ben végzett diákjai 60 éves találkozót tartottak, amelyre 95 éves, Magyarországon élő tanárunkat is elhozták rokonai. Ez a csíki és háromszéki csoport még a boldog időben, 1943—44-ben kezdte meg tanulmányait különböző városokban, de a derűs évekre borúsak következtek, leventekatonaként határszélre, az Úz völgyébe vitték a fiúkat. Az életben maradottak 1945 végére tértek vissza, és előbb együtt, a létszámnövekedés után pedig fiúkat, lányokat különválasztva tanultunk tovább. Az idő eljárt fölöttünk, felére fogyott csapatunk, de jó volt még egyszer felidézni a nehéz múltnak azt a szeletét, amikor két évig könyv nélkül tanultunk, de világi és paptanáraink egész életünkre szóló útravalót adtak, s mi becsülettel szolgáltunk, minden rendszer előírásai szerint.
