Az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság (NDK) az autógyártás újjászervezésekor két bázisra támaszkodhatott, az egyik Zwickauban, a másik Eisenachban volt, ahol később a Wartburgokat gyártották. A piac önszabályozó szerepével szemben a gazdasági tervezés fensőbbségét hirdető állampárt és kormánya a rendszerellenes 1953. évi berlini felkelés után belátta, hogy az életszínvonal emelésére is szükség van. 1954 elején utasítást adtak egy minden keletnémet állampolgár számára elérhető gépkocsi kifejlesztésére. A követelmények között szerepelt, hogy a négyszemélyes autó legyen könnyen kezelhető és karbantartható, súlya ne haladja meg a 600 kilogrammot, száz kilométeren ne fogyasszon többet öt és fél liternél, ne kerüljön többe négyezer márkánál, és évente legalább 12 ezer darab készüljön belőle.
A zwickaui VEB Sachsenring Automobilwerke a prototípust már 1954-ben elkészítette, de az gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult, ezért teljesen újra kellett tervezni. A háború előtti DKW-modellekhez nyúltak vissza, így született meg az ideiglenesnek szánt AWZ P70-es modell, melynek gyártásával csak 1959-ben álltak le. A jármű motorja kétütemű, vízhűtéses, 690 köbcentis volt, karosszériáját az előírt súlykorlátozás miatt gyapothulladékból és fenolból készített, saját fejlesztésű műanyagból, duroplastból gyártották, az utastér padlózata pedig fából készült.
A széles néptömegeknek szánt Trabant, a P50 első példánya 1957. november 7-én, „a nagy októberi szocialista forradalom” 40. évfordulóján gurult le a futószalagról. A Trabant nevet is szovjet ihletésre kapta, a néhány héttel korábban fellőtt első szputnyik (útitárs) nevét fordították németre. A P70-nél kisebb modellbe léghűtéses motor került a korábbi vízhűtéses helyett, de megmaradt a két henger, a két ütem és a duroplast karosszéria. Az 500 köbcentiméteres, 18 lóerős motorral készült szériák a körbezárt S (Sachsenring) emblémát 1958. május 1-jétől viselték. Olcsósága, alacsony fogyasztása igénytelensége ellenére – vízszintes irányban eltolható oldalablakok és csupán sebességmérő órából álló műszerfal – hamisítatlan kelet-európai népautóvá tette a „Trabit”. Az 1959-től forgalomba került új széria már a Trabant 500 nevet kapta, amiből elhúzható tetővel felszerelt „camping” típus is készült. A motor 1960-tól átalakult, javítottak az égéstéren, a karburátoron és az áttételen. Ekkor jelent meg az első kombi is, 1962-ben pedig a már ismert karosszériát mutatták be, a Trabant 600 végsebessége a mágikus 100 kilométer volt.
A legtovább gyártott széria az 1964-es Trabant 601 lett. A nagyobb utas- és csomagteret kapott autó erőforrása 26 lóerős, 600 köbcentis kéthengeres motor volt, ez vált igazán népszerűvé a „keleti blokk” országaiban. 1966-ban jelent meg a Trabant 601 Deluxe típus, amelybe rádió, kényelmesebb ülések és eltérő színű belső kárpit került, valamint az automatakuplungos Trabant Hycomat. 1967-től a gyár kifejlesztette a nyitott változatot, a Kübelt a katonaságnak szánták felderítési és harcászati feladatok ellátására, a Tramp pedig a civil vásárlókat célozta meg.
A gyártásnak voltak jellegzetesen szocialista mozzanatai: a karosszériát a gyártól húsz kilométerre készítették, ott szerelték be a Zwickauból átvitt padlólemezeket, majd a félkész autót visszaszállították a gyárba. Az NDK végnapjaiban a főtengelyt már a legkorszerűbb, lézeres gépekkel állították elő, de a gyártósor végén alakító kalapáccsal korrigálták.
A Trabantot keletnémet népautóként reklámozták, de soha nem tudtak eleget gyártani belőle. A fejlesztéseket az alacsony ár tartása miatt a vezetés nem engedélyezte, így a gépkocsi műszakilag fokozatosan elavult. (A hatvanas évek végén megtervezték a 601 utódját, de a forradalmi ötleteket tartalmazó Trabant 603 gyártását nem hagyták jóvá. A terveket kemény nyugatnémet márkáért eladták nyugatra, és részben ezek felhasználásával épült meg a VW Golf, de a „Trabiba” szánt Wankel-motor és duroplast karosszéria nélkül.) A szocialista hiánygazdálkodás közepette Trabanthoz jutni nehéz és hosszadalmas vállalkozás volt: az autóra 12–15 évet kellett várni, sokan már a tizennyolcadik születésnapjukon beadták az igénylést.
A Trabant gyártását a német újraegyesítés után, 1991-ben megszüntették, de az utolsó két évben az 1.1-es verziót már Volkswagen-licenc alapján készült négyütemű motorral gyártották. Az utolsó, 1991. április 30-án elkészült Trabant a zwickaui gyár múzeumában látható, motorjának sorszáma 3 096 099. A város lakói 1998-ban emlékművet emeltek a Trabantnak, amely egyben Zwickau városának is jelképe.
Újjáélesztésére is több kísérlet történt. 1997-ben Taskentben elkészítették az első üzbég Trabantot, ugyanabban az évben mutatták be a Volkswagen-fejlesztésű, Sachsenring-jelvényes UNI 1 hibrid prototípusát is, de a dolog ennyiben maradt. 2009-ben a frankfurti autóvásáron volt látható egy új Trabant, amelynek 47 kW (64 lóerős) villanymotorával 130 km/órás végsebességet lehetett volna elérni, ha megkezdődik sorozatgyártása.
A papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek csúfolt jármű ma már kultikus tárgy. A világ országaiban száznál több egyesület működik, a „Trabi” barátai rendszeresen találkoznak, és színes élménybeszámolókkal szórakoztatják egymást. A német újraegyesítés után, 1991-ben mozifilm is készült az NDK jelképéről Go Trabi, go címmel.