A felrobbantott újságírónő ügyében tíz gyanúsítottat már őrizetbe vettek Máltán – jelentette be Joseph Muscat miniszterelnök. Mind máltaiak, és vannak közöttük olyanok, akiket már korábban ismert a rendőrség, a gyanú szerint közük volt az október 16-ai merénylethez, amelyben meghalt az 53 éves Daphne Caruana Galizia – írta a kormányfő közleményében.
A máltai törvények szerint a rendőrségnek 48 órája van arra, hogy eldöntse: letartóztatja vagy szabadon engedi a gyanúsítottakat. Előbbi esetben a rendőrség további információkat fog nyilvánosságra hozni az ügyről – tette hozzá a miniszterelnök. Muscat megemlítette, hogy a máltai nyomozók igénybe vették az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az Europol és a finn rendőrség segítségét is. „Az állam és személyesen én is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a gyilkosság felbujtóit és elkövetőit bíróság elé állítsák” – írta. Galizia egyebek között a miniszterelnök és felesége állítólagos offshore-számlái után is kutakodott, és rendszeresen hangoztatta, hogy a szigetország irányítása bűnözők kezébe került. Halála idején 42 jogi eljárás folyt az újságírónő ellen rágalmazás miatt. Az Európai Parlament november közepén aggasztónak nevezte a jogállamiság és a demokrácia máltai helyzetét, és kezdeményezte egy jogállamisági párbeszéd megindítását a vallettai kormány és az Európai Bizottság között. A képviselők sérelmezték, hogy Máltán csorbult a sajtószabadság és a bírói függetlenség, valamint azt, hogy a rendőrség számos súlyos korrupciós és pénzmosási vádat nem vizsgált ki. Az EP határozottan elítélte Daphne Caruana Galizia meggyilkolását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.