SepsiszentgyörgyKésik a díszkivilágítás

2017. december 6., szerda, Közélet

Büntetőkamatot számol fel Sepsiszentgyörgy önkormányzata annak a cégnek, amelynek feladata a város ünnepi kivilágításának felszerelése: a novemberben megkötött szerződés értelmében ugyanis december 3-án, advent első vasárnapján kellett volna felkapcsolni a fénydíszítéseket, és ez a kivitelező hibájából maradt el – tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől, aki azt is elmondta: egy galaci vállalkozásról van szó, egyedül az jelentkezett a kiírt közbeszerzési eljáráson.


Idén új díszeket is vásároltak, mert a régiek egy része hasznavehetetlenné vált, és türelmetlenül várták a szerelőket, hogy az adventi gyertyagyújtáskor ünnepi fény ragyogja be a várost. A munkások azonban nem jöttek, és az elektromos elemek elhelyezése, bekötése nem olyan feladat, amelyre például a városi kertészet embereit ki lehetne küldeni, hiszen egy sor engedélyre és szakképzett munkaerőre van szükség ahhoz, hogy minden jól működjön.
Az utcai díszkivilágítást december 3-ára, a főtéri karácsonyfa felékesítését december 10-ére tervezte a városvezetés, a szerződésben is ez szerepel, és ha nem tartják be, a törvény által megengedett napi 0,1 százalékos büntetőkamatot számolnak fel; más eszköze az önkormányzatnak nincs.
Sztakics Éva közölte: hétfőn tárgyalt a galaci cég vezetőivel, azt ígérték, hogy kedden megkezdik a munkát, és december 10-én be is fejezik; ha nem így lesz, beperelik a vállalkozást. Egyébként tavaly is ugyanez a cég foglalkozott Sepsiszentgyörgy díszkivilágításával, akkor nem volt gond.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-12-06: Világfigyelő - :

Nem bírtak Szaakasvilival

Az ukrán hatóságok bűnszervezetekkel folytatott együttműködés gyanújával őrizetbe vették tegnap kijevi lakásában Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót, egykori georgiai elnököt.
2017-12-06: Közélet - Iochom István:

Mikulás-járás Kézdiszéken

A kézdivásárhelyi Zarah Moden és New Fashion gyárak, valamint a Wegener Pro Sanitate Alapítvány Mikulás-napi ajándékát adta át tegnap délelőtt Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató, az alapítvány kuratóriumának elnöke és csapata.